Tűzvész pusztította el a kőkori falut
2008. november 21. 14:51
Hatezerötszáz éves falu romjait fedezték fel a régészek Görögország középső részén - a település egykori lakói földműveléssel és állattartással foglalkoztak. A kőkorszaki falu maradványait Athéntól 280 kilométerre északra, Thesszáliában, Lárisza mellett fedezték fel gázvezeték építése során fedezték fel.
Thesszália termékeny síkságai vonzhatták a legkorábbi görög farmereket, legalábbis erre utal az a háromszáznál több kőkori település, amelyek maradványait a térségben, feltárták, köztük olyanokat is, amelyek a maguk korában "nagyvárosok" lehettek.
Az épületmaradványok vörös színűek, ami arra utal, hogy a települést tűz pusztította el. A házak falait ágakból fonták, majd agyaggal tapasztották be, s erős fagerendákkal támasztották meg. Agyag borította az épületek tetejét is. A romok között a régészek nagy számban találtak cserépedényeket, s festett motívumokkal díszített vázákat. Akadtak kőbalták, csontkaparók, s egyéb szerszámok. Az archeológusok néhány terrakotta szobrocskát is felfedeztek.
A feltárást végző régészek szerint a település valamikori lakói földműveléssel és állattartással foglalkoztak. A falu nem lehetett túl nagy, a házak egy alig 140 méteres átmérőjű körben helyezkedtek el. Négy évezreddel azután, hogy kőkorszaki lakói elhagyták falut, a területen egy apró temető létesült. A helyszínen eddig 15 sírt találtak, ahol az i.e. 4. és 1. század között temetkeztek.
A régészek eddig a kőkorszaki falunak csupán egy kis részét tárták fel, a falu többi része magánterületen van, így az ásatások folytatásához ezeket a földeket először ki kell sajátítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.