Kilencezer éve is támadott a gümőkór
2008. október 16. 11:39 MTI
Izraeli partok mentén elsüllyedt, kilencezer éves csontokban fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport a tbc nyomait, ami azt bizonyítja, hogy a betegség legalább háromezer évvel idősebb, mint eddig gondolták.
A leletből meghatározhatják, hogyan alakult át a gümőkór az évezredek során, ami jövőbeli hatékonyabb kezeléséhez is támpontot adhat. A tbc-baktérium által okozott fertőző betegség elsősorban a tüdőt támadja meg. Világszerte évente 9,2 millió embert fertőz meg és 1,7 milliót pusztít el. Az antibiotikumokkal szemben ellenálló törzsek terjedése egyre nehezebbé teszi a kór gyógyítását.
A betegséget okozó mikobaktériumok a vérárammal szétszóródhatnak és tüdőn kívüli tuberkulózis alakulhat ki. A csontokat érintő tbc főként a mellkasi és ágyéki csigolyákat támadja meg, de előfordul a térdben és a csípőben is. A csontszövetben a fertőzés kiterjedt szövetelhalást, csonttöréseket okoz.
A brit és az izraeli kutatók úgy vélik, anya és csecsemője csontjaira találtak rá Haifa mellett a tengerfenéken. DNS-elemzés és a csontokon lévő jellegzetes, tuberkulózistól származó elváltozások bizonyítják, hogy a 9000 éves, mára elsüllyedt neolitikus falu két lakóját a tbc baktériuma fertőzte meg - közölték a kutatók a Public Library of Science című online tudományos portálon.
További tesztek igazolták, hogy olyan baktériumtörzsről van szó, amely csak emberekben található és hasonló ahhoz a baktériumhoz, mely ma fertőzi meg tuberkulózissal az embereket. "A törzs, amelyet találtunk - amennyire megállapíthatjuk - azonos egyes baktériumokkal, melyek ma keringenek és fertőzik az embereket" - mondta Helen Donoghue, a University College munkatársa, a kutatócsoport tagja.
A korábban igazolt legrégebbi tbc-baktériumtörzset az i.e. 3000 körüli időkből származó egyiptomi maradványokban találták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.