Felosztotta volna Lengyelországot 1981-ben az NDK
2008. október 16. 09:10 MTI
A keletnémet vezetés bátorította a Kremlt 1981-ben, hogy avatkozzon be Lengyelországban, s ez akár a lengyel határok megváltoztatását is eredményezhette volna - mondta Wojciech Jaruzelski lengyel extábornok az ellene folyó büntetőper keddi tárgyalási napján.
A 85 éves egykori államfőt az államszocializmus alatt elkövetett bűntettek miatt fogták perbe. Ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban.
A Szovjetunió annak idején, 1980-1981-ben a Varsói Szerződés tagállamainak részvételével képes lett volna bevonulni Lengyelországba, s a keletnémet vezetés az intervencióról szóló döntés meghozatalára biztatta a Kremlt - állította Jaruzelski.
A bíróság előtt eddig is azzal érvelt, hogy a lengyelországi hadiállapot 1981. decemberi bevezetése, - amelyet ő rendelt el - kényszerhelyzetben született, drámaian nehéz döntés volt, amellyel megmentették Lengyelországot a szovjet beavatkozástól. A hadiállapot alatt több ezer másként gondolkodót internáltak, több mint kéttucatnyi ellenzékit megöltek.
Jaruzelski ezúttal azt is hozzáfűzte, hogy a szovjet beavatkozás akár a lengyel államhatárok megváltoztatását is eredményezhette volna. Szavai szerint a "szovjet elvtársak" többször elmondták, hogy a határok sérthetetlenségének garanciája csak egy "baráti" Lengyelországra érvényes.
Jaruzelski ellen a nácizmus és kommunizmus bűntetteit vizsgáló, ügyészi jogosítványokkal is rendelkező lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) kezdeményezésére indult per, s tavaly áprilisban emeltek ellene vádat. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár 10 évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.