Százéves a szegedi villamosközlekedés
2008. szeptember 28. 13:54 MTI
A százéves szegedi villamosközlekedésnek állít emléket az a rendhagyó kiállítás, mely a város szívében nyílt pénteken két trolibuszon.
Az egyik járművön több száz fotó mutatja be az elmúlt évszázadot, és ezen a trolin kaptak helyet azok a technikai eszközök is, melyek a villamosközlekedés fejlődése során jelentős szerephez jutottak.
A járművön utazók a város elektromos tömegközlekedését üzemeltető Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) helyszínen levő munkatársainak segítségével megismerkedhetnek a villamos működéséhez elengedhetetlen kisebb alkatrészekkel. Így látható például, hogy milyen vezeték biztosítja az áramot a járművek működéséhez, milyen lengéscsillapítókat használnak, milyen a légrendszer, a ventillátor. Ezek egy részét ma is használják a villamosközlekedésben. A tárlat október 5-ig látható.
A másik trolin egész napos filmvetítés várja az érdeklődőket, egyebek közt arról, hogyan készült a nosztalgia villamos, miként javítják azokat a járműveket, melyeken mindennap utaznak a szegediek, illetve rövid filmek peregnek az SZKT életéről.
A szegedi városi tömegközlekedés már 1857-ben elindult, akkor omnibuszok biztosították a közlekedést a pályaudvar, a városközpont és a fontosabb fogadók között. Az 1879-es árvíz romba döntötte a várost, megbénította a közlekedést. Az újjáépítés után az omnibusz már nem tudta kielégíteni az igényeket, így az ipar és a kereskedelem fellendülése, a megnőtt teherforgalom miatt a város pályázatot hirdetett lóvasút létesítésére. A pályázatok közül Eduard Paget belga mérnökét fogadták el. A lóvasút személyszállítási és a gőzüzemű teherszállítási hálózat 1884 júniusára készült el.
A következő mérföldkő az volt, mikor a közúti Vaspálya Részvénytársaság 1899-ben elkészítette a villamosítás tervét, de csak 1907-ben kapott engedélyt villamosvasút építésére. Az első villamos 1908. október 1-jén indult el. A második világháború után megjelentek ugyan az autóbuszok a tömegközlekedésben, de nem tudták átvenni a villamosok szerepét.
A szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztési terve szerint 2011-re 29 milliárd forintos ráfordítással korszerűsítik mindhárom meglévő villamosvonalat, s elkészül egy új, két kilométeres szárnyvonal. Kilenc új alacsonypadlós villamossal és tíz korszerű trolibusszal bővül a járműpark. Hat csomópont épül át, a végállomások közelében pedig kerékpártárolókat alakítanak ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap