Konferencia Szondi két apródjáról
2008. szeptember 24. 15:48 MTI
Szondi két apródja címmel konferenciát rendeznek Arany János balladájáról péntektől vasárnapig a Nógrád megyei Szécsényben és Drégelypalánkon A 12 legszebb magyar vers elnevezésű sorozat keretében.
Fűzfa Balázs szervező, a Nyugat-magyarországi Egyetem Irodalomtörténeti Tanszékének docense az MTI-nek elmondta: A 12 legszebb magyar vers elnevezésű, 2013-ig tartó rendezvény- és könyvsorozat célja, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére.
A 12 költemény, egyben a 12 program egyike az 1856 júniusában írt Szondi két apródja és a hozzá kapcsolódó konferencia. A verset a pénteki nyitónapon együtt mondja 228 résztvevő Jordán Tamás vezényletével a drégelypalánki várban az ostrom 456. évfordulója tiszteletére.
Szondi György várkapitány 1552 júliusában négy napig tartotta hősiesen az erődítményt mintegy száz tagú védőserege élén a 12 ezres török sereggel szemben. Drégely várát végül rommá lőtték, védői hősi halált haltak.
A háromnapos konferencia helyszíne a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum lesz. Az előadásokban szó lesz többek közt a drégelyi ostrom helyszínéről a régészeti és történeti kutatások tükrében, arról, hogyan élt Szondi a néphagyományban. Felidézik Arany Szondijának előzményét, Erdélyi János Szondi Drégelen című versét, elemzik a retorikai és poétikai eszközöket Arany balladájában, valamint azt, hogy jelent meg a párbeszéd és a "félre beszéd" Arany János költeményeiben az 1850-es években.
A Szondi két apródja című konferenciát a 12 állomásos program harmadik eseményeként rendezik, ezt előzte meg 2007 őszén a Szeptember végén Koltón, majd ez év tavaszán az Apokrif Szombathelyen, Bozsokon és Velemben. 2009 tavaszától 2013 tavaszáig a következő konferenciákat tartják meg: Esti kérdés (Esztergom), Levél a hitveshez (Pannonhalma, Abda), Hajnali részegség (Újvidék, Budapest), Ki viszi át a szerelmet (Ajka, Iszkáz), Kocsi-út az éjszakában (Érmindszent, Nagykároly), A közelítő tél (Egyházashetye, Nikla), A vén cigány (Székesfehérvár), Eszmélet (Budapest egyik vasúti pályaudvara), Valse triste (Csönge, Szombathely).
A szervezők célja, hogy a legkorszerűbb kutatási eredményeket foglalják össze a 12 legszebb magyar versről, ezért a konferenciák anyagait kötetekben jelentetik meg, a könyveket a sorrendben következő konferencián mutatják be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.