Magyar katonák első világháborús tömegsírjára bukkantak
2008. szeptember 24. 13:53 MTI
Első világháborús magyar katonák csontjait rejtő tömegsírra bukkantak építkezés közben Ivano-Frankivszk megye Bukivna nevű falujában, a tíz honvéd földi maradványainak újratemetéséhez a helyiek Magyarországtól remélnek segítséget.
Korábban
A tlumacsi járásban található falu lakosai a második világháború után felégetett templomuk helyén kápolna építésébe kezdtek. Az alap ásásakor találtak rá a magyar katonák tömegsírjára, benne tíz csontvázzal - írta legfrissebb számának internetes kiadásában a lembergi (lvivi) Lvivszka Gazeta című újság.
A lap által megszólaltatott Roman Ribcsin bukivnai helytörténész elmondta, hogy a nagyon magas növésű katonákat minden valószínűség szerint pap temette el egyházi szertartással, mert lábbal kelet felé voltak elhantolva. Szerinte a faluban a lelet nem keltett meglepetést, mert az öregek elbeszéléséből köztudomású volt, hogy az első világháborúban a község területén a magyar csapatok kézitusát vívtak az oroszokkal, és a csatában elesett 18 magyar katonát az egykori templom mellett temették el. Arra egyelőre nincs magyarázat - tette hozzá -, hogy hol vannak a többi nyolc katona földi maradványai.
A tömegsír megtalálásáról a bukivnaiak értesítették a történészeket és a régészeket, akik bekapcsolódtak a csontvázak mellett talált fegyverek, jelvények, használati tárgyak vizsgálatába. A magyar katonák csontjait jelenleg kartondobozokban tárolják a helyi művelődési házban. A bukivnaiak a leletről - támogatást remélve - már értesítették a kijevi magyar nagykövetséget, a kis falunak ugyanis nincs anyagi lehetősége arra, hogy megfelelő tiszteletadás mellett újratemesse a magyar katonák földi maradványait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.