Süvegtetővel védik a Botticellinek tulajdonított freskókat
2008. augusztus 28. 13:08
Az esztergomi királyi várban megkezdődött a süvegtető építése, ezzel megvédik a reneszánsz kori Négy Erény freskókat, melyek közül egyiket szakemberek Botticelli művének tartják - írta csütörtöki számában a 24 Óra, Komárom-Esztergom megye egyik napilapja.
A tető felett dupla födém akadályozza meg Vitéz János dolgozószobájának további beázását, mert a harmincas években ideiglenesnek készült beton átereszti a vizet, és így javulhat a régi palota helyiségeinek klímája.
A munkálatok decemberre tervezett befejezése után kis csoportok számára látogathatóvá teszik a freskókat. A beruházásra 100 millió forintot fordíthatnak, ebből 70 milliót a toronyra, 30-at a restaurálásra - írta a lap.
A freskó eredete még ma is kérdéses: érdeklődéssel szemlélte a Botticellinek tulajdonított falképet a firenzei reneszánsz konferencia Esztergomba látogató szakmai közönsége - számoltak be róla egy tavalyi rendezvény szervezői. Alig pár órával később Louis Waldman, a Harvard Egyetem firenzei Reneszánsz Kutató Központjának a vezetője azt nyilatkozta, hogy nagy valószínűség szerint nem Sandro Botticelli festette a Királyi Palotában talált freskót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap