Restaurálják Nobile Vörös Sátrát
2008. július 21. 08:08
Restaurálják a sátrat, amely 80 évvel ezelőtt megmentette az Italia léghajó szerencsétlensége következtében az Északi-sarkon rekedt Umberto Nobile tábornok és társai életét.
Korábban
A fél évszázad óta a milánói Tudományos és Technológiai Múzeumban őrzött, az alapjainál 2,75 négyzetméteres, a legmagasabb pontján 2,5 méteres sátort annak idején háromrétegű selyemből és egy réteg pamutból készítették. Ez az anyag az idők folyamán erősen megrongálódott. Egy torinói szakember előreláthatólag egy évig dolgozik majd rajta.
Az 1928-as katasztrófát, a Vörös Sátor lakóinak megpróbáltatásait és megmenekülését 1968-ban vitte filmre a szovjet Mihail Kalatozov, nemzetközi sztárokkal. Az akkor még élő, tíz év múlva 93 évesen meghalt Nobilét Peter Finch, a keresésére induló, a jégmezőkön halálát lelő norvég sarkkutatót, Roald Amundsent Sean Connery alakította.
Restaurálása után a Vörös Sátor, amely a múzeum igazgatója szerint "értékes emléke Olaszország tudományos és emberi történelmének", a múzeumban olyan relikviák mellett kap helyet, mint Joseph Conrad angol regényíró Otago nevű hajójának orrtörzse, vagy az olasz Angelo Arrigo sárkányrepülője.
A 2006-ban repülőbalesetben elhunyt pilóta "Metamorfózis" nevű tervének keretében a különböző ragadozó madarak útvonalát követve igyekezett megismerkedni a távrepülés rejtelmeivel, mondván, ezek a madarak tudják a legjobban, hogyan lehet a természet erőire támaszkodva, a lehető legkisebb energiával a lehető legmesszebbre jutni.
A selyem megóvása érdekében a múzeumnak meg kell majd oldania, hogy a Vörös Sátor egy állandóan ellenőrzött mikroklímában legyen.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.