Tényleg hamisak a kristálykoponyák
2008. július 10. 08:08
Viszonylag modern hamisítvány a londoni British Múzeumban, illetve a washingtoni Smithsonian Intézetben kiállított "azték vagy maja" kristálykoponya.
Korábban
A hegyi kristályból készült, aztéknak vagy majának mondott koponyák a 19. század végén tűntek fel a régiségpiacon, jelenleg 12-ről tudnak. Kilenc magánszemély birtokában van, a többi az említett három múzeum "kincse". Az új tanulmány szerint számos bizonyíték szól amellett, hogy csak néhány évvel azelőtt "gyártották le" őket, hogy piacra kerültek.
A British Múzeum által 1897-ben megvásárolt, 15 centiméter magas darab kristályait esztergapadon és fúrógéppel munkálták meg, majd fémeszközökre erősített gyémánttal csiszolták - állapította meg az elektronmikroszkópos vizsgálat. A Smithsonian Intézet 1992-ben-ban beszerzett 25 centis kristálykoponyáján is kimutatták ipari csiszolókorongok és csiszolóanyagok "enyhe nyomát" - ilyenek nem léteztek a mai Latin-Amerikában Kolumbusz és az európaiak érkezése előtt.
A 12 kristálykoponyát feltűnésétől kezdve legendás történetek övezték. Úgymond az együttest a mitológiai Atlantisz népe hozta a földre, hogy átadja ismereteit az emberiségnek, majd az olmék, a maja és az azték indiánok őrizték egy nagy piramisban. Ha sikerül összegyűjteni őket - hangzott az egyik legenda -, a koponyák megszólalnak, táplálkoznak és mágikus hatalomra tesznek szert. Ha pedig a maja naptár utolsó napján, 2012. december 21-én felsorakoztatják őket, a Föld forgása leáll.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap