Regényeiben állt bosszút a németeken Ian Fleming
2008. július 4. 16:14
James Bond megalkotója helyeselte az úgynevezett "békítési politikát", és "vérszomjas brigádnak" nevezte azokat, akik meg akarták fékezni a náci Harmadik Birodalmat.
Korábban
A tekintélyes napilap nemrég tette fel a világhálóra az 1785 óta publikált számait. A 20 millió cikk, hír és olvasói levél között van Fleming írása is, amely az 1938. szeptember 28-i számban jelent meg, éppen azon a napon, amikor Neville Chamberlain brit miniszterelnök Münchenben találkozott Adolf Hitlerrel és Benito Mussolinivel, valamint Edouard Daladier francia kormányfővel. Fleming. Ian Fleming.
"Sir, nem lesz béke, visszatérés a sikerhez, a boldogsághoz Európában, amíg Anglia és Franciaország nem fogadja el Hitler programját a leszerelési paktumért cserébe" - írta a későbbi kémregényíró.
Fleming akkor úgy gondolta, hogy hinni kell Hitler szavában, amely szerint csak a németeket akarja egyesíteni és az 1919-es versailles-i szerződést semmissé tenni. Abban az időben sokan meg voltak győződve arról, hogy a Szudéta-vidék átengedésével meg lehet oldani a válságot. Az író azonban nem volt pacifista. Azt írta, hogy ha Hitler mégsem áll meg, akkor "meg kell hallgatni a háborús hangokat".
A békítési politika csődöt mondott és a szégyen szinonimája lett. Fleminget beszervezte a brit titkosszolgálat, és a háború alatt a németek ellen harcolt, utána pedig megírta a 007-es sorozatot, amelyben a figyelmes olvasónak feltűnhet, hogy James Bond számos ellenfelének német neve van. A Moonrakerben például Hugo Draxa Hugo von der Drache náci gróf megszemélyesítője és adjutánsa, Willy Krebs pedig Hans Krebs tábornokot, vezérkari főnököt idézi, aki a második világháború utolsó napjaiban a fegyverszünetről próbált tárgyalni a szovjetekkel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap