Kommandókat irányított James Bond atyja
2008. május 27. 15:00
James Bond a világ legismertebb titkosügynöke és egy találó vélekedés szerint ő testesíti meg Nagy-Britannia legjellemzőbb figuráját.
Korábban
A háború után Jamaicán építette fel Goldeneye névre keresztelt házát, s élte tovább édes életét. Amikor aztán 44 évesen egy férjezett asszonnyal folytatott viszonya révén apa lett, meg kellett komolyodjon. Belevágott az írásba, s megszületett Őfelsége 007-es számú titkosügynöke, aki megváltoztatta Fleming életét és a modern tömegkultúrát.
Fleming James Bond kalandjainak 14 epizódját írta meg, ezeket 36 nyelvre fordították le és csak haláláig 50 millió példányt adtak el belőlük. Művei huszonkét sikerfilm alapját szolgáltatták, a titkosügynököt megszemélyesítette Sean Connery, Roger Moore és Pierce Brosnan is. A sorozatot Fleming halála után három szerző is folytatta, sőt halála századik évfordulóján újabb Bond-regény jelenik meg, de egyikük sem ért el hozzá hasonló sikereket.
A napi hetven cigaretta, házasságának válsága, a munkájával kapcsolatos stressz aláásta egészségét, mozgalmas élete alig 56 éves korában, 1964. augusztus 12-én ért véget.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap