Letűnt népek az abodritáktól a tangutokig
2008. július 4. 13:04
Tudja Ön, hogy kik voltak a merják, vagy esetleg léteznek-e egyáltalán belgák és jugoszlávok? A kérdésre egy nemrég megjelent kislexikonból nyerhetünk választ.
Harald Haarmann 2006-ban megjelent lexikonja kereken 200 szócikkben tömören és mindenki számára érthetően foglalja össze a Föld jelentős, a későbbi népekre és kultúrákra tartósan befolyást gyakorló letűnt népcsoportjainak történetét. Jelenlegi tudásunk alapján tájékoztat egy-egy nép történetéről, földrajzi elhelyezkedéséről, vándorlásairól, politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedéséről, kultúrájáról és vallásáról, továbbá nyelvéről és irodalmáról. A kontinensekhez és nagyobb régiókhoz tartozó összefoglaló cikkek megkönnyítik a szomszédos és egymással rokon népekről való tájékozódást, és felhívják a figyelmet olyan kisebb népcsoportokra is, amelyekkel a lexikon külön szócikkben nem foglalkozik.
A könyvből megtudhatjuk, hogy a belgákat Julius Caesar győzte le, és önálló kultúraként a frank honfoglalás időszakéban szűntek meg létezni. Kiderül, hogy a Kanári-szigetek őslakói, a guansoknak sosem volt önálló nemzettudata, illetve a kamaszok is önálló népcsoport voltak Szibéria nyugati részén.
De kik számítanak letűnt népeknek? A szerző sincs könnyű helyzetben, hiszen a bevezető szerint élő és kihalt népek közé egyáltalán nem lehet határvonalat húzni, míg a letűnt népekről akkor beszélhetünk, "ha utódai más népektől elkülönülve már nem képeznek politikai, kulturális és nyelvi egységet". Ezen tényezőknek azonban nem szükségszerű együttesen fennállni, bár a politikai önállóság elvesztése a legtöbb esetben teljes asszimilációt eredményezett. Igen sok határesetről tudunk, így például van, amikor az elit bukásával véget ér az önálló államiság, de a nép és a nyelv megmarad (pl. maják), illetve vannak kihaltnak hitt, ám valójában csak elfelejtett népek (karthágóiak), és a sor a végtelenségig folytatható. Az olvasó helyzetét éppen ezért segítheti, hogy a nagyobb népek, népcsoportok (bibliai népek, indoeurópaiak, latinok, stb.) esetében hosszabb összefoglaló cikkekben ismerhetjük meg az adott csoportok történetét.
A magyar fordítás külön dicséretet érdemel, hiszen az élvezetes fordítás mellett a már említett szakirodalmi hivatkozásokban nagyon sok hazai szakirodalmi művet fedezhetünk fel, emellett Komoróczy Géza szakmai felügyelete minden szempontból garancia lehet a könyv hitelességére is.
Kinek ajánljuk: Nélkülözhetetlen kézikönyv mindazok számára, akik ideológiai elfogultságtól mentesen érdeklődnek a régi népek és azok kulturális öröksége iránt.
Haarman, Harald: letűnt népek lexikona. Ford.:Tarnói Judit. Corvina Kiadó., Bp., 2008. 205 o. 3990 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.