Anatóliában termesztették a legrégibb gabonát
2008. június 24. 13:17
A legrégibb ember által termesztett gabona maradványaira bukkantak rá a régészek az anatóliai Catal Hüyük neolitikus településén - adta hírül az Anatolia hírügynökség.
Korábban
Akkaya az egyetem több más szakértőjével együtt elemezte a mintákat, és egyben a korábbi vizsgálatok során elemzett leleteket felhasználták az összehasonlításhoz. A török kutatóknak azonban eddig sem volt okuk a panaszra: a korábban legrégibbnek tartott 6000 éves minták is Anatóliából, Karacadag térségéből származtak. Egy másik kutatás ellenben tízezer évesre teszi az első gabonamagvak korát.
A kutatók nagyon fontosnak tartják azt is, hogy első alkalommal elemezték a mintákat hazai egyetemen, és a vizsgálatokhoz nem volt szükség a nyugat-európai egyetemek laborjainak bevonására. Az eredményeket hamarosan egy tudományos lapban teszik közzé - ígérte a kutatás vezetője.
Çatal Hüyük (törökül "villa-halom"; másképp: Çatal Höyük, Çatalhöyük, Çatalhüyük) egy híres, az i.e. 7. évezredből származó neolit-kori régészeti lelőhely Törökországban, a Konya-síkság búzamezői közt, Konya várostól délkeletre. A levantei térség PPNB régészeti kultúrájával körülbelül egy időben létezett. A régészek eddig 14 réteget tártak fel, amelyek összességében elérik a mintegy 15 méteres magasságot.
A település az i.e. 6800-6300 közötti időszakban volt lakott, fénykorában mintegy 1000, átlagosan 25 m2 alapterületű ház adott otthont mintegy 5000 lakosának. A település alapterülete körülbelül 12 hektáros volt. Ez más korabeli lelőhelyekhez képest óriási szám, azonban a nagy mennyiségű lakosság körében meglévő társadalmi hierarchia, a városi lét egyik kritériuma nyomaira nem sikerült rábukkanni, és még a településszerkezet sem utal különbségekre. Városfalat sem sikerült eddig feltárni.
A lelőhelyet az 1950-es években fedezték fel, de feltárását csak 1961-1965 között kezdte meg a James Mellaart vezette régészcsoport. 1993 óta Ian Hodder vezetésével ismét nemzetközi ásatások folynak Çatal Hüyükben. A leletekből állandó kiállítás látható Ankara városában, az Anatóliai Civilizációk Múzeumában és a konyai Régészeti Múzeumban. A helyszín egész évben látogatható, de a látogatóközpontban csak a leletek másolatai tekinthetők meg. További részletek a Wikipedia szócikkében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.