Nincsenek marslakók a brit X-aktákban
2008. május 15. 10:00
Immár az interneten is tanulmányozhatók az eddig szupertitkosnak minősített brit dokumentumok, amelyek az ufókról az elmúlt évtizedekben felhalmozódtak.
Korábban
A londoni nemzeti archívum a http://ufos.nationalarchives.gov.uk/ oldalon tette közzé a témával kapcsolatos legváltozatosabb és legvadabb beszámolókat: pilóták adnak le vészjelzéseket, mert úgy látják, hogy repülő csészealjak követik őket, mások sötét, viharos éjszakákon szemtanúi lesznek földönkívüliek leszállásának, majd elrabolják őket. Még egy olyan brit alattvaló vallomása is olvasható, aki elmondja, hogy miképp kötött barátságot egy Algar nevű marslakóval, akit később megöltek társai.
Az egyik legérdekesebb eset éppen a fent említett barátság, amely a Defe 24/1925-ös kódot viseli, egy olyan ember története, aki azt állítja, hogy "fizikai és pszichikai" kapcsolatba került gyermekkora "kis zöld embereivel", meglátogatta két angliai bázisukat, és barátját 1984-ben ölte meg az idegenek egy ellenséges faja. Egy 1983-as esetről egy 78 éves férfi számolt be, ő arról mesélt, hogy zöldoverallos idegenek ragadták el, de végül elengedték, mert magas kora miatt nem felelt meg céljaiknak.
Rendőri jelentés egy furcsa incidensről |
Úgy tűnik, hogy az ufókutatást, amelyet Nagy-Britanniában a Di55 titkosszolgálati osztály irányít, nem azért folytatták, hogy megállapítsák vagy megcáfolják a földönkívüli életformák létét, hanem azért, mert attól féltek, hogy e titokzatos repülő tárgyak mögött a Szovjetunió és más "ellenséges" országok kémakciói rejtőznek.
"Az X-aktákban nincsenek a kis zöld emberekre vonatkozó bizonyítékok. Az ufólátomások többsége valószínűleg repülőgépfény, vagy meteorit, de vannak olyan esetek, amelyeket nehezebb magyarázni" - mondja Nick Pope, aki 21 éve foglalkozik ezzel a kérdéskörrel a minisztériumban. E kétféle jelenség között 90-10 az arány. Az viszont tény, hogy Nagy-Britanniában 1977-ben megduplázódott az ufóészlelések száma, miután bemutatták Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap