Megfejtették a Brit-szigetek első felfedezőjének útját
2008. április 15. 13:00
Pütheász, az i.e. 4. század leghíresebb görög utazója három évig tartó utazása során i.e. 325-ben a Man-szigetet is felkereshette, hogy ott csillagászati méréseket végezzen.
Korábban
Pütheász Massiliában, azaz a mai Marseille-ben született i.e. 360 körül. A korban Marseille egy igen jelentős település volt a Mediterráneum nyugati részében, és élénk kereskedelemi kapcsolatokat folytattak a feltörekvő Rómával is. A helyiek később igyekeztek abból a versengésből is profitálni, amit a karthágóiak és rómaiak a térség kereskedelmi uralmáért folytattak.
A kutatók szerint Pütheász Marseille-ből a Garonne folyón hajózott Bordeaux-ba, majd egy helyi hajóval Britanniába, aztán szárazföldön, vagy vízi úton Cornwallba ment, majd Írországba, és egészen a Hebridákig eljuthatott, ahonnan Izlandra is átkelt. Ezután Anglia keleti partjait érintve kereste fel Németország északi részét és Hollandiát, majd innen tért haza Marseille-be. Élményeit Peri tou Okeanou, azaz Az óceánról című könyvében örökítette meg, abból azonban egy példány sem maradt meg, így a kutatóknak a vizsgálatok során a Sztrabón és Plinius műveiben felhasznált részletekre kell támaszkodniuk.
A szakértők most ezen szövegek segítségével állapították meg, hogy a férfi pontosan hol is járhatott Britanniában: egy korábbi régészeti feltárás során már utaltak arra, hogy ő még láthatta Stonehenge építőinek hatalmas városát is. A földrajzi koordináták alapján az is biztosnak tűnik, hogy legtöbb megfigyelését a Britannia és Írország közt található Man-szigeten végezte.
George Broderick, a Mannheimi Egyetem kelta tudományokkal foglalkozó professzora szerint "bár a régészek sok mindent tudnak az északi területekről, ez az utazás lehetett az első dokumentált expedíció a térségben, amelynek része lehetett a Man szigeti megálló is."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.