Titokzatos informátort sejtenek az első Amerika-térkép mögött
2007. december 7. 10:00
Ötszáz éve készült de még mindig titok, hogy mitől olyan meghökkentően pontos a világ első Amerika-térképe. A világtérképet most először láthatja a közönség.
Korábban
A világtérkép Martin Waldseemüller német szerzetes munkája. Kolumbusz Kristóf felfedezése után 13 évvel bízta meg őt és tudósok egész sorát Lotharingia hercege, hogy szerkesszék meg a világ új térképét. Két évvel később, 1507-ben meglepően pontos térkép készült el a franciaországi Saint-Dié monostorában. "Dél-Amerika alakja kifogástalan és a kulcsfontosságú pontokon maximum 100 kilométeres eltéréssel a kontinens szélességét is eltalálták" - mondta John Herbert, a Kongresszusi Könyvtár térképtárának vezetője.
A feljegyzések szerint Ptolemaiosz ókori görög földrajztudós munkái és a firenzei kortárs, Amerigo Vespucci útleírásai alapján dolgoztak. A Kongresszusi Könyvtár szakértője azonban úgy véli, hogy valami másra is támaszkodtak: "Vespucci írásai alapján nem tudták volna megcsinálni ezt a térképet. Valamilyen kartográfiai forrásnak is kellett lennie."
Waldseemüller 1516-os tengerészeti térképe már csak részleteket ábrázol az új kontinensből és az északi rész összekapcsolódik Ázsiával. Dél-Amerika neve Terra Nova, azaz Új föld, Észak-Amerikáé pedig Terra Cuba - Kuba földje. "Lényegében újra összekapcsolja Észak-Amerikát Ázsiával, sugalmazva ezzel, hogy a világ inkább egybefüggő szárazföld, mintsem óceánokkal elválasztott kontinensek halmaza" - mondta a muzeológus. A szemléletváltás okáról senki nem tud biztosat. "Az 1516-os térképhez fűzött magyarázatokból úgy tűnik, mintha Waldseemüller hibát követett volna el, amit ezzel a művel tesz jóvá."
Herbert szerint meglehet, hogy gyarmatosító hatalmak politikai érdekei vezették a térképrajzoló kezét. Spanyolország és Portugália az 1494-ben kötött Tordesillasi Egyezményben felosztotta egymás között a világot. A két érdekszférát elválasztó határvonal viszont feltűnően hiányzik az 1507-es Amerika-térképről, és a befolyási zónákat jelző zászlócskák szerint az új földrész déli csücskén Portugália az úr, pedig az a szerződés alapján spanyol terület.
Herbert lehetségesnek tartja, hogy az 1507-es térkép "portugál befolyás hatására készült, és elképzelhető, az 1516-os térkép pedig inkább a spanyol érdekek alapján formálódott" - mondta. Sok a titok tehát a világ első Amerika-térképe körül, az viszont biztos, hogy forradalmi váltást jelent a korabeli Európa világszemléletében. "Ez a munka lényegét tekintve az első újkori térkép" - mondta Herbert. "A modern térképészet kezdetét jelentő, kulcsfontosságú mű."
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.