Kartográfiai gyöngyszemek Zircen
2008. április 14. 16:00
Kartográfiai gyöngyszemek címmel nyílt kiállítás pénteken Zircen, az Országos Széchenyi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtárában.
Korábban
Összesen hat többévszázados glóbusz látható a kiállításon - mondta a könyvtár igazgatója, megjegyezve, hogy köztük van az első magyar nyelvű földgömb is. A kiállítás négy "vendéggömbje" Bécsből és Budapestről érkezett, s azok szintén az 1600-as évek elején készültek - tette hozzá.
A glóbuszok, mivel nagyon sérülékenyek, a könyvtárak, gyűjtemények féltve őrzött kincsei - mondta Németh Gábor, megjegyezve, hogy a régi korokban igen fontos szerepet játszottak a csillagászati és a földrajzi megfigyelések, felfedezések megjelenítésében. De a glóbusz évszázadok során a tudomány jelképe is volt, a tudós elmék szobájából nem hiányozhatott.
A kiállítási ritkaságok sorát gyarapítják az évszázados térképek is, valamint azok a korabeli érmek, amelyeket kartográfiai szempontból jeles eseményekre adtak ki - közölte az igazgató, rámutatva, hogy az értékes érmeket a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kölcsönözte a zirci kiállításhoz.
Hervay F. Levente, a zirci ciszterci apátság alperjele a kiállítás megnyitóján annak az örömének adott hangot, hogy végre visaszakerült a ciszterci rend műemléki könyvtárába a nagy gonddal restaurált éggömb, a párja (földgömb) mellé. A két nagy értékű kartográfiai alkotás a 19. század közepén került a rend birtokába, valószínűen azáltal, hogy Fehér György, korabeli nagyhírű történész és katolikus pap a könyvtárát a ciszterciekre hagyományozta.
Az alperjel rámutatott: óriási munkát végeztek azok, akik először térképezték fel a Földet, hiszen 1500 körül még azt sem tudta az emberiség, hogy mi van a "nagy vízen", az óceánon túl. Szerinte a föld első feltérképezői, "kartográfusai" a hódítók és kincskeresők, a hajósok, a misszionárusok és az utazók - mai szóhasználattal élve turisták - voltak.
A Kartográfiai gyöngyszemek című kiállítás augusztus 31-ig lesz látható Zircen.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.