Hazaviszik a turisták az ókori Rómát
2008. április 10. 10:00
A szegényesen őrzött szobrokat és műemlékeket látva egyre több turista gondolja úgy, hogy azok egy apró darabját mintegy szuvenírként hazaviheti magával.
Korábban
A régészek hét eleji bejelentése szerint a város szívében található klasszikus romcsoport, a Fórum igencsak kétségbeejtő állapotba került, mivel egyre több szobron és oszlopon látszik az aprócska kalapácsok vagy karcolások nyoma. Az Ill Messaggero napilap újságírója ezért tényfeltáró útra indul, és a nap végére egy egész doboz régiséget, szobor- és épületdarabot gyűjtött úgy össze, hogy azokat fényes nappal egy apró kalapáccsal ütögette, és senki nem szólt rá.
A lap szerint a városba özönlő évi 20 millió turista nagyon sokat rontott a műemlékek állapotán. A területet azonban jelenleg is restaurálják, és a turisták részére hamarosan egy, a romoktól jobban elzárt ösvényt alakítanak majd ki.
Eugenio La Rocca, a város kulturális örökségét felügyelő hivatal szakértője szerint egy hasonló szabadtéri múzeumban nem lehet minden sarkot felügyelni, hiszen ha ezt megtennék, akkor Róma szépen lassan egy szabadtéri bunkerré változna. A vezető a megoldást a régészek által lebecsült kamerákban látja, hiszen az az őrök szobájában és a rendőrségen egyaránt látható. Az igazán értékes kincsek pedig biztonságban vannak, és katalogizálásuk óta egy őrzött raktárában vigyázzák azokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap