A franciák megőriznék 1968 örökségét
2008. március 30. 17:00
A franciák háromnegyede nem ért egyet azzal, hogy "likvidálni kell" 1968 májusának örökségét, mint ahogyan azt tavaly áprilisban Nicolas Sarkozy kijelentette.
Korábban
Ugyancsak 74 százalék nyilatkozott úgy, hogy 68 májusa "jó hatással" volt az ország életére, és csak 20 százalék gondolja az ellenkezőjét. Ezen belül a közvélemény-kutatásban részt vevők 80 százaléka ismeri el, hogy ez a hatás "inkább pozitív" volt a férfiak és a nők közötti munkamegosztás területén, 73 százalék a szakszervezeti jogokban, 72 százalék a szexualitásban, 64 százalék a szülők és a gyermekek közti viszonyban, 61 százalék az erkölcsökben való előrelépést írja 68 számlájára.
Nicolas Sarkozy a tavalyi elnökválasztás előtt a 68 májusán való túllépésre szólította fel szavazóit. "Azt javaslom a franciáknak, hogy szakítsanak 68 május szellemével, az általa hordozott viselkedésekkel, eszmékkel, hogy valóban szakítsanak 68 májusának cinizmusával" - mondta.
Nemrégiben a jelenleg zöld európa parlamenti képviselő Cohn-Bendit, aki könyvet írt Forget 1968 (Felejtsd el 1968) címmel, arra célozva, hogy az akkori eszmék, jelszavak nagy részét túlhaladta az idő, a világ folyása, egy amerikai előadókörút során Sarkozy-t "a legnagyobb 68-asnak" nevezte, mert szerinte 68 nélkül Franciaország aligha fogadott volna el egy kétszeresen elvált elnököt, aki ráadásul egy énekes-fotómodellt visz az Élysée-palotába "Premiére Dame"-nak (Első Asszonynak).
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.