Az emberarcú szocializmustól a párizsi diáktüntetésekig
2008. február 8. 09:00
Az 1968-ban történt nemzetközi és magyarországi események negyvenedik évfordulója alkalmából programsorozatot rendez a Politikatörténeti Intézet.
Korábban
A főigazgató beszámolt arról, hogy az események sorát Kovács András Falak című filmjének vetítése nyitja meg, amelynek kapcsán Varga Balázs filmtörténész elemzi az alkotást, valamint Konok Péter, az intézet tudományos segédmunkatársa tart előadást az 1968-as esztendőről.
Az intézményvezető ezen kívül kiemelte a hatvanas évek Budapestjének közéletéről szóló tudományos konferenciájukat valamint azt, hogy az MTI-vel közösen fotókiállítást rendeznek. A Politikatörténeti Intézet vezetője elmondta, hogy nyári szabadegyetemet is szerveznek az érdeklődőknek, ahol szó esik majd a párizsi és berlini ifjúsági diákmozgalmakról, a vallási irányzatok ebben betöltött szerepéről és az ehhez is kapcsolódó pop art művészeti irányzatáról. Egy külön napot szánnak a szabadegyetemen a rockzenei áramlatok ifjúsági közösségeket befolyásoló szerepére is.
Földes György szerint elérkezett az idő 1968 történelmi-kulturális elemzésére, sőt intézményüknek kötelessége is ezt megtenni, mert az ekkor történt eseményeket ma már történelmi távlatból lehet szemlélni.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Megoldódott a baljós próféciákat tartalmazó 4000 éves agyagtáblák rejtélye
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap