Átok ült Berzsenyi kéziratain
2008. március 25. 08:00
Berzsenyi Dániel költő mintegy száz oldalnyi kézirata, versfogalmazványok, családi levelek, gazdasági feljegyzések kerültek a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kézirattárába.
Korábban
A megsárgult papírra barna tintával kanyarított cirkalmas kézírások mindössze két hétig láthatók a PIM egyik termében, mivel a kényes értékeket ezután a kézirattárban megfelelő körülmények között kell őrizni. A műkincsek - amelyeket két és fél éves procedúra után a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával több millió forintért vásárolt meg a múzeum - azért is különösen értékesek, mert a "niklai remete" családi kapcsolatairól, magánéletéről árulnak el olyan részleteket, amelyekről eddig az irodalomkutatásnak kevés információja volt - hangsúlyozta Fórizs Gergely.
Berzsenyi Dániel lányának, illetve három fiának írt leveleiből, valamint a tőlük kapott beszámolókból, feljegyzésekből kiderül: Lídia magyarra fordította a korban népszerű drámaíró, Kotzebue egyik művét, Farkas verseket írt, László történelmi dráma vázlatát vetette papírra - említett példákat. Kiemelte egyebek között, hogy Berzsenyi korántsem volt annyira elszigetelt Somogy-megyei kúriáján, mint az utókor tartja: gyermekei tanulmányai révén például Kant filozófiai rendszerét is ismerte, és a kor neves külföldi szerzőinek munkái is eljutottak hozzá.
Szintén felbecsülhetetlen jelentőségű, hogy előkerült Berzsenyi mintegy 12 verskézirata is. A írások között van egyebek mellett a Poesis hajdan és most című költemény egyetlen, ötödik versszaka, amely így e mű egyetlen eredetiben olvasható része, a vers ugyanis kizárólag a Döbrentei Gábor nevéhez köthető első életműkiadásban maradt fenn.
A Berzsenyi-monográfián és újabb kritikai kiadásokon dolgozó Fórizs Gergely hangsúlyozta: az előkerült írások sokat segítenek abban, hogy egyes műveket a szerző eredeti szándéka szerint pontosítsanak. Berzsenyi Dániel (1776-1836) kéziratait a közönség április 3-ig láthatja a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap