Megidézik a romlás virágait
2007. szeptember 25. 08:00
A romlás virágainak első, 1857-es kiadása, a versek Ady Endre, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc által készített kéziratos fordításai is láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Baudelaire-kiállításán.
Korábban
A Bűn és rejtély az irodalomban című irodalmi programsorozat keretében nyílt tárlat számára a francia nemzeti könyvtár kölcsönadta A romlás virágai első kiadásának egy példányát, amellyel egyetlen magyar közgyűjtemény sem rendelkezik - mondta Kelevéz Ágnes irodalomtörténész az MTI-nek. Három vitrinben Charles Baudelaire dolgozószobáját idézik meg, főleg a Magyar Természettudományi Múzeumból kölcsönzött tárgyakkal.
"Mindenben gyönyörködött, ami természetellenes és szörnyű. Szobájába ezer és ezer tarka, értéktelen lomot halmozott fel: förtelmes kígyókat és skorpiókat" - Kosztolányi Dezső annak idején így érzékeltette a szoba hangulatát.
Az első terem a kötettel kapcsolatos ikonográfiai hatásokat állítja a középpontba: Manet botrányt kavart rézkarca, az Olympia, amelyet valószínűleg Baudelaire Az ékszerek című verse ihletett, és egy Matisse által illusztrált Baudelaire-kötet is látható. Kiállították a költő haláltánc-metszetek ihlette saját rajzait, valamint kedveséről, Jeanne Duval mulatt színésznőről készített portréját is.
A fekete teremben látható egyebek mellett Ady Endre példánya, amelyet a magyar költő bejegyzésekkel látott el, egy Baudelaire-vers kéziratának nemesmásolata, amelynek két oldalán az adott vers Babits Mihály, illetve Szabó Lőrinc által szintén kézzel írt fordítása kapott helyet. Kiállították György Oszkár 1906-ban írt, Babitshoz intézett levelét is, amelyben azt kérdezte a költőtől, akar-e Kosztolányival és vele egy Baudelaire-fordítást kiadni.
A 150 éve megjelent versgyűjtemény miatt a szerzőt heteken belül bíróság elé citálták vallás és közerkölcs elleni vétség miatt, később azonban a költő világirodalmi elismertségre tett szert, a magyar fordítások pedig a kezdeti elutasítás után meghatározó hatással voltak a Nyugat akkor szerveződő nemzedékére. A december 20-ig megtekinthető tárlatra egyéb gyűjtemények mellett a francia nemzeti könyvtárból, a Szépművészeti Múzeumból, az Országos Széchényi Könyvtárból kölcsönzött műtárgyakat a PIM.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.