A terrorizmus kultúrtörténete
2008. március 18. 13:00
Michael Burleigh nemrég megjelent, Vér és düh címet viselő könyvében az általa vizsgált terrorista mozgalmak közös vonásaira koncentrál.
Korábban
Dosztojevszkij azonnal tudta, hogy megtalálta következő könyve témáját: az ártatlan idealizmust bemocskoló brutális erőszakot, és az alapvető emberi tisztesség elé helyezett elvont és abszurd politikai célokat. Az Ördögök című regény a mai napig a terrorizmus legnaturalistább leleplezése.
Megállapításai egyaránt érvényesek Nyecsajev nihilistáira, a 20. század fordulóján a Nyugatot elárasztó anarchistákra, a német Baader-Meinhof csoportra, vagy korunk iszlám terroristáira. Közös vonásuk, hogy a pszichiáterek nagyobb érdeklődést mutatnak irántuk, mint a politikai elemzők. Hideg érdektelenséggel, vagy éppen szadista élvezettel figyelik az általuk okozott szenvedést, és teljesen elrugaszkodnak a mindennapi élet valóságától.
A terroristák mögött van azonban egy csoport, amelyet mind Burleigh, mind Dosztojevszkij elítél: az a sokszor balliberális illedelmes holdudvar, amely védelmezően veszi körül a terroristákat, elsiklik bűneik felett, és állandóan támadja a terroristák célpontját alkotó társadalmat. Burleigh könyvének valódi szereplői a terrorizmus ezen kiszolgálói: a gyenge bírók, a hazug ügyvédek, és a kormánybarát "radikálisok".
A szerző az általa vizsgált terrorista mozgalmak - a 19. századi ír Fenian-mozgalom, a nihilisták és anarchisták, valamint az al-Qaida - közös vonásaira koncentrál. A könyv zömét ezen csoportok ismertetése teszi ki, amelyek három kategóriába sorolhatók:
1. az ideológiai terroristák (nihilisták, anarchisták, az olasz Vörös Brigádok, a német Baader-Meinhof csoport)
2. a nacionalista terroristák (Fenian-IRA, a baszk ETA, az algériai FLN)
3. az iszlám dzsihád terroristák.
A meggyőző és metsző stílusban íródott könyv mindenkinek ajánlható, aki szeretne általános képet kapni a terrorizmusról. Az iszlám terrorizmusról szóló utolsó fejezet hasznos tanácsokat tartalmaz a terroristák elleni küzdelemhez. A legeredetibb ötlet éppen Szaúd-Arábiából származik, amelyet sokan a dzsihád ideológiát tápláló, olajban dúskáló középkori barbarizmus és/vagy a vahhábizmus melegágyának tartanak.
A szaúdiak ugyanis kedvességgel állították meg a terroristák számának növekedését: a börtönben ülő fiatal terroristákhoz imámokat küldtek, akik elmagyarázták nekik, hogy a tömeggyilkosság az iszlám tanaival ellentétes eretnekség. A fiataloknak munkát adtak, és családalapításra bátorították őket, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. A másik módszer a franciáktól származik, akik rendszeresen figyelik a mecseteket, és kiutasítják az országból azokat az imámokat, akik a gyűlöletről prédikálnak (Algériában persze még ők is máshogy reagáltak).
Burleigh nem sok reményt lát arra, hogy a kormányok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a muzulmán fiatalok ne csak azt lássák: a nyugati élet csupán pornóból és játékokból áll. Szerinte egy újabb szörnyűségre lenne szükség, hogy az igazságszolgáltatásnak végre felnyíljon a szeme, de lehet, hogy még ez sem lenne elég. A szerző végkövetkeztetése nagy távlatban optimista: a terrorizmus mérge hosszú távon nem győzhet, hiszen az emberek többsége nem akarja, hogy fanatikus és "amorális söpredék" irányítsa az életét - tudhatjuk meg a Daily Telegraph recenziójából.
Blood and Rage by Michael Burleigh, Harper Collins Publ. UK, 2008, 320 pages
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap