Újraértelmezik az iszlám magyarázószövegeket
2008. március 4. 11:00
A török akadémikusok egy csoportja megkezdte Mohamed próféta tanításainak (Hadith) radikálisan modern újraértelmezését.
Korábban
A Hadith Mohamed próféta tanításainak, kinyilatkoztatásainak, cselekedeteinek gyűjteménye, melyet hűséges társai gondosan lejegyeztek és összegyűjtöttek. A Hadith fejti és magyarázza meg a Koránverseket, egyben ez a gyűjtemény tekinthető a saría, azaz az iszlám jogalkotás alapjának is.
Akik a kendőviselés mellett tüntetnek |
Szerinte bár a nyugati közvéleményt az iszlám mindennapokkal kapcsolatban főként csak az erőszak és a nők jogai izgatják, a mostani munkát a leginkább nem ez inspirálja. A 80, főként török teológus bevonásával készülő munka a szövegek modern magyarázatát szeretné megalkotni. A projektben részt vesz egy jezsuita iszlám-szakértő is: Felix Körner elmondása szerint a szent szövegek vizsgálata során kiderült, hogy azokon nagyon sokat változtattak az elmúlt évszázadokban.
Iszlámellenes, Atatürk-párti demonstráció |
Szintén hasonló problémákat okoz a kendőviselés újbóli bevezetésének vitája is, amely igencsak megosztja az országot. A probléma valódi gyökerei a szakértők szerint abban keresendők, hogy mára igencsak kiéleződött a konfliktus az Atatürk-párti, modern Törökország és a szigorúan radikális iszlám országot követelők között. A kérdés megoldását a kormányzat vezetőinek érintettsége is nehezíti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap