Magyar múzeumban a Louvre francia mesterrajzai
2008. február 22. 09:00
A Szépség vonalai címmel a párizsi Louvre legszebb francia rajzait láthatja a magyar közönség csütörtök óta a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Korábban
A főigazgató kiemelte, hogy ez nem egyirányú gesztus, ugyanis ősszel a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott németalföldi rajzokból nyílik majd kiállítás a Louvre-ban. Megemlítette, hogy a párizsi múzeummal a jövőben is lehetséges hasonló együttműködés. A Szépség vonalai - Francia mesterrajzok a Louvre gyűjteményéből című kiállítás először a lotharingiai iskola francia manierista alkotóit mutatja be Nancytól Párizsig, majd a Rómához köthető két francia művész, Nicolas Poussin és Claude Lorrain alkotásait láthatják az érdeklődők.
A kiállítás záró részeiben városi és vidéki életképeket, tájrajzokat mutat be a tárlat, majd a két ellentétes esztétikai irányzat, a neobarokk és a neoklasszicizmus képviselőinek, Gabriel Francois Doyennek és Jacques-Louis Davidnak az alkotásaival zár. Az összeállításban szerepel egyebek mellett Pierre Brebiette Medúzát lefejező Perseus című alkotása, Nicolas Poussin Venus és Mercurius című munkája, Jacques Fouquieres Erdős táj patakkal című rajza, valamint Charles Le Brun műve, a Balra forduló férfiakt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.