Keresik a prágai tavasz leverésének ismeretlen áldozatait
2007. augusztus 22. 10:00
Összesen 93 emberéletet követelt az ország 1968 augusztusi megszállása a Varsói Szerződés öt tagállamának - köztük Magyarországnak - a hadseregei által; ebből öt férfi kiléte továbbra is ismeretlen.
Korábban
Személyazonosságukat sem az akadémiai történészeinek, sem a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal (UDV) munkatársainak nem sikerült eddig megállapítaniuk. Miután az évtizedek folyamán senki sem kereste ezeket az áldozatokat, a két történeti intézmény munkatársai szerint az sem kizárt, hogy ezek esetleg a megszálló hadseregek katonái, vagy velük együttműködő személyek is lehettek.
"Bizonyítékaink vannak arra, hogy azokban a napokban néhány katona megszökött alakulatától" - állítja Oldrich Tuma. Mint kifejtette, ráakadtak egy olyan, 1968 őszén történt eset dokumentumaira is, amelyben néhány cseh állampolgár megölt egy szökött bolgár katonát, aki az út mellett állva megpróbálta megállítani kocsijukat, hogy elvigyék őt.
A névsorban szereplő áldozatok döntő többsége fiatal. Nagy részük lőfegyvertől kapott halálos sebet, általában amikor köveket, üvegeket dobáltak a megszálló katonákra, vagy plakátokat ragasztottak az utcákon. Egy másik fontos csoportot azok az áldozatok alkotnak, akiket tankok és a katonai gépkocsik gázoltak el. |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap