Kötelező lett Auschwitz meglátogatása az angol iskoláknak
2008. február 6. 11:00
A középiskolai tanterv állandó részévé tette a brit kormány az egykori auschwitzi haláltábor felkeresését. A program bevezető jelleggel már 2006-ban elkezdődött.
Korábban
A brit Holokauszt Oktatási Alap, amely a látogatásokat szervezi, közölte: az utazások célja "nem a diákok megríkatása", hanem az, hogy a fiatalok "szemtanúkká" váljanak, mivel eljön majd az idő, amikor már nem lesznek túlélők, akik az Auschwitzban történtekről beszámolhatnak. Erre az időre készülve az alapítvány összeállított egy DVD-t, amely túlélőket - köztük magyarokat - szólaltat meg, és amelyet az iskolák megrendelhetnek.
Karen Pollock, a Holokauszt Oktatási Alap vezérigazgatója a The Timesnak elmondta: az eddigi látogatások a diákok életét alapjaiban változtatta meg. Pollock szerint előfordult, hogy auschwitzi látogatásról visszatérő középiskolások szórólapok terjesztésébe kezdtek, tiltakozva az ellen, hogy a legnagyobb brit szélsőjobboldali erő, a Brit Nemzeti Párt az ő körzetükben jelölteket állítson a tanácsi választásokon.
Jim Knight iskolaügyi államminiszter a program kiterjesztését azzal indokolta, hogy a holokauszt a világtörténelem egyik legnagyobb horderejű fejleménye. "Hatmillióan haltak meg, nem azért, mert csináltak valamit, hanem csak azért, mert azok voltak, akik ... megdöbbentő az auschwitzi emberirtás mérete, ipari szintű gépesítése" - fogalmazott a brit miniszter.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap