Kivágják Sisi pálmafáját
2008. január 28. 16:00
Bécs "Sisi-pálmájának", a néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafának most a fejszével kell szembenéznie.
Korábban
A Szakértők szerint a fa nem élné túl, ha megpróbálnák lenyesni és ha meghagynák jelenlegi helyén azzal a veszéllyel járna, hogy lerombolják a melegházat, Ausztria építészeti kincsét. "Egy igazi pálmát nem lehet visszavágni. Vagy elhalna vagy pedig áttörné üvegházunkat" - magyarázta Brigitte Mang, Ausztria állami kertészeteinek igazgatónője.
Évente turisták százezrei csodálják meg a pálmafát, amely már 44 éves volt, amikor 1882-ben elhelyezték a melegházban és elnevezték Sisiről, I. Ferenc József császár és király feleségéről.
A kedvelt fát 1838-ban ültették és ma már hozzátartozik a császári hagyományhoz. Sisi pálmafája valamikor egy hozzá hasonló pálmafa mellett növekedett, amelyet Mária Terézia császárnőről neveztek el. A közhiedelem szerint Sisi csodálta pálmafáját és ott üldögélt alatta valahányszor csak a Földközi-tenger térségbe vágyakozott.
Mang asszony és Gerhard Tichy, schönbrunni főkertész szerint az illetékesek gyakorlatilag az utolsó pillanatig vártak azzal az elhatározással, hogy a jövő hónapban kivágják a pálmafát. Elismerik, hogy senki sem akarja pusztulását, de nem engedik, hogy tönkretegye a Franz Segenschmid építész által tervezett pálmaházat. Osztrák hivatalos személyek szerint ugyanis ez a kontinens üvegből épült legnagyobb melegháza: hossza 111 méter, szélessége 28 méter, magassága 25 méter.
A pálmafa kivágására február 18-án kerül sor. Ha egyáltalában vigasztalást jelenthet, a palota kertészei már nevelik utódját: egy kis kínai legyezőpálmát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap