Kiásták a rebellis császár arany pénzérméit
2008. január 28. 11:00
Két, a szakemberek által rendkívül fontosnak nevezett arany pénzérme került elő, amely némi információval szolgálhat a kevéssé ismert, 3. századi rebellis római hadvezérről.
Korábban
Maximianus császár, miközben a germán törzsek elleni hadjáratokkal volt elfoglalva, Carausiust bízta meg az északi flotta irányításával, illetve a kalózok legyőzésével. Carausius adminisztrációja azonban bizonyos pénzügyi szabálytalanságokat követett el. A hadvezér, hogy elkerülje a büntetést, császárnak kiáltotta ki magát és átvette Britannia és Észak-Gallia felett az uralmat.
Mivel Maximianust még mindig a germán fenyegetés kötötte le, ezért a frissen kinevezett Constatius Chlorust küldte Carausius ellen. Constantius Chlorus előbb visszafoglalta Galliát, s 293-ban már átkelőben volt Britanniába, amikor hírét vette, hogy Carausius testőrhadának parancsnoka, Allectus meggyilkolta az ellencsászárt. A lázadást azonban a rómaiaknak csupán 296-ban, Allectus legyőzésével sikerült leverniük Britanniában.
A két aranypénzt jelenleg a British Múzeumban vizsgálják. A farmer nevét nem közölték, mivel a régészek feltárásokat akarnak végezni azon a területen, ahol a pénzdarabokra rábukkant.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap