17 tonnányi pénzérme az Atlanti-óceán mélyéről
2007. május 21. 10:00
Amerikai mélytengeri kutatók arany- és ezüst pénzérmék százezreire bukkantak az Atlanti-óceán mélyén egy hajóroncsban.
Korábban
Az Odyssey Marine Exploration amerikai vállalat a floridai Tampában pénteken közölte, hogy több mint félmillió, azaz körülbelül 17 tonnányi ezüstpénzt, aranypénzt és egyéb mesés kincset fedeztek fel a tenger mélyén. A kincseket időközben biztos helyre szállították az Egyesült Államokban. Szakértők első becslése szerint az ezüstpénzek értéke, az érmék állapotától függően, több száz dollártól négyezer dollárig terjed, míg a lelet összértéke több száz millió dollár lehet.
Az amerikai cég tavaly egy Angliához közeli hajóroncson akart kutatni kincsek után, erre engedélyt is kapott, ezért feltételezhető, hogy ott jártak sikerrel. Az amerikai cég bejelentette: további expedíciót szervez a Fekete hattyúhoz, hogy megállapítsa a szállító alkalmatosság "identitását", s hogy még több kincset halásszon ki.
Az Odyssey cégnek sem ez az első sikeres felfedezése: 2003-ban például Savannah partjainál találták meg az SS Republic roncsait, ahonnan 50 ezer érmét, és több más értékes tárgyat is felszínre hoztak. Idén januárban aztán a spanyol kormány engedélyt adott nekik az HMS Sussex feltárására, amely 1694-ben a franciák ellen a brit flottát vezette a Földközi-tengerre, és Gibraltárnál egy viharban süllyedt el.
A kutatók a felszínre hozott érmékkel |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.