Pártviszállyal kezdődött a prágai tavasz
2008. január 4. 13:00
Korábban
Felléptek a fenyegető nyitottság ellen
A hatalmas társadalmi támogatásnak örvendő reformfolyamat azonban egyre inkább a maga életét kezdte élni, s irányítása, ellenőrzése kezdett kicsúszni a kommunista párt kezéből. Megszüntették a sajtócenzúrát, s megindult az 50-es évek kirakatperei áldozatainak rehabilitációja. A felszabaduló légkörben sorra újították fel tevékenységüket a polgári Csehszlovákia kommunisták által megszüntetett társadalmi, ifjúsági egyházi szervezetei, s újabb kommunistaellenes szervezetek is alakultak. Közülük a legismertebb a KAN és a K 231.A későbbi ágcsernyői (Cierná nad Tisou) csehszlovák-szovjet, valamint a pozsonyi hatoldalú találkozón a csehszlovák pártvezetés belement ugyan néhány kompromisszumba, de még mindig bízott abban, hogy továbbmehet a januárban megkezdett úton.
Az "emberarcú szocializmus" kísérlete a korabeli antikommunista körök reményeit sem teljesítette: ezek a körök abban bíztak, hogy a Nyugat beavatkozik a csehszlovákiai fejleményekbe, s ott rendszert vált. Kiderült azonban, hogy a Nyugat nem akart beavatkozni, mert az akkori európai status quo az ottani demokráciáknak is lényegében megfelelt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap