Titkos kultuszt idéz az ókori trónszék
2007. december 6. 12:00
Egy ókori római, fából és elefántcsontból készített trónt ástak ki a régészek Herculaneumban - jelentették be kedden az olasz örökségvédelem munkatársai.
Korábban
A trónt a korábban már a Múlt-koron is bemutatott Papirusz villában folytatott ásatások során találták meg, amely korábban Julius Caesar apósa, Lucius Calpurnius Piso Caesoninus tulajdonát képezte. A villa nevét arról a több ezer ott talált tekercsről kapta, amelyeket a Vezúv kitörése után több méter vulkáni hamu temetett be. A most talált trónnal jelenleg a restaurátorok dolgoznak: a faragványokat egyesével próbálják összeilleszteni.
A szék darabjai és egy korábbi ábrázolás |
Attis fríg-lyd istenség, ritkán szerepel önálló alakként, a róla szóló történetek egyik központi motívuma Kübelé istennővel való kapcsolata, akinek egyszer papja, máskor gyermeke vagy szeretője. Képzőművészeti alkotásokon általában nőies vonású ifjúként ábrázolják, fríg sapkával és nadrágban. Attis kultusza nem annyira Görögországban, mint inkább Rómában volt népszerű. NohaKübelét Magna Mater néven már i.e. 204-ben felvették a római pantheonba, Attis hivatalosan csak Claudius császár idején nyerte el helyét az istennő mellett, akit népszerűségben hamarosan felül is múlt. Attis-kultusza Catullus tolmácsolásában
Tavaszi ünnepén (március 15-26.) lármás zenebonával vonultak fel a résztvevők, többek között a Gallus-papok, akik évről-évre jelképes vagy valós öncsonkítással ismételték meg Attis tettét. A kultusz elemeit és a szertartások részleteit Attis mítoszából merítették, aki a termékenységet adó NagyIstenanya mellett meghaló és újra feltámadó istenségként a természet körforgását, őszi-téli pusztulását, majd tavaszi újjászületését szimbolizálta. További részletek a kultuszról
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap