Az Elgin-márványokért küzdenek a görögök
2007. december 4. 12:00
Görögország új múzeumának megnyitójára szeretné visszakapni az Elgin-márványokat, amelyeket 200 évvel ezelőtt az angol nagykövet vitt ki az országból.
Korábban
Kulturális akcióval várják haza a márványokat
A Bernard Tschumi által tervezett új múzeum a kezdetektől fogva vitákat váltott ki. A Parthenon közelében fekvő régi Akropolisz Múzeum alacsony és csúnya épülete már nem felelt meg eredeti céljára. A görögök háromszor (1976-ban, 1979-ben és 1989-ben) próbálkoztak új múzeum építésével, de mindannyiszor jogi, régészeti vagy politikai ellentétek akadályozták a terv megvalósulását.
Az új múzeum építését végül 1997-ben kezdték el, de a 2004-es athéni olimpiai játékokra tervezett átadás jogi nehézségek miatt ismét elhúzódott. Dimitriosz Pandermalisz, a múzeumépítési projekt vezetője szerint legkorábban a jövő év elején fogadhatnak először látogatókat, az ünnepélyes megnyitó pedig 2009 elejére várható.
Az új múzeum |
A problémákat csak ritkán lehet jogi úton megoldani; gyakran diplomáciai nyomással vagy nem éppen finom PR-kampánnyal lehet elérni a célt. Minél hosszabb ideig időzött ugyanis egy tárgy az új helyén, annál valószínűbb, hogy beépült az új kulturális környezetbe. Sok ember számára a British Múzeum egyet jelent az Elgin-márványokkal, és azok eltávolítása Londonból az egyik érzelmi kötődés elszakítását jelentené egy másik kedvéért.
A márványok Londonban |
A Galériában a látogatók megcsodálhatják a Parthenonon körbefutó frízeket, amelyeket az üvegfalakon átjutó fény világít meg. A tümpanon maradványai, amelyek 2500 évvel ezelőtt a templomtető két oldalát díszítették, az új galéria keleti és nyugati végére kerülnének. Az Elgin-márványokat egyelőre az eredetiről készített gipszmásolatokkal helyettesítik, és dróthálóval részben elsötétítik őket, hogy a látogatók képet kaphassanak az eredeti állapotukról. A márványok távollétét hangsúlyozó elrendezés azt a célt szolgálja, hogy meggyőzze az angolokat: a márványoknak itt a helye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap