Ifjú kommunistával emlékeznek a francia ellenállásra
2007. október 18. 08:00
A francia történelemtanárok többsége tiltakozik az ellen, hogy Nicolas Sarkozy államfő rendelete alapján október 22-én minden középiskolában kötelező lesz megemlékezni Guy Moquet-ról.
Korábban
David Martinon, az elnöki hivatal szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a levél felolvasása kötelező, de annak megtagadása semmilyen szankciót nem von maga után. A szóvivő emlékeztetett az elnöki rendelet tartalmára és hozzátette: "Guy Moquet levelét minden középiskolásnak fel kell olvasnia egyéb francia ellenállók szövegei mellett". Véleménye szerint ez egy nagyon fontos pedagógiai eszköz a történelemtanításban, mert elengedhetetlen a megemlékezést ily módon hangsúlyosabbá tenni.
A tanárok egy része szerint a politika eszközként kívánja a történelmet használni. Hubert Tison, a francia történelemtanárok szövetségének elnöke szerint a legnagyobb gond az, hogy érzelmes és intim búcsúlevelében az ifjú kommunista családjáról és elvtársairól beszél, de az ellenállásról nem ejt sok szót, így Guy Moquet levele alapján képtelenség a francia ellenállás történetét tanítani.
Október 22-én várhatóan valamennyi középiskolában megemlékeznek a náci megszállással szembeni francia ellenállásról, de annak módját a korábbi évekhez hasonlóan a tanárok fogják eldönteni.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.