Könyvbe rendezték a Hitlernek írt leveleket
2007. október 12. 15:00
Levelek Hitlernek címmel október közepén könyv jelenik meg Németországban azokból a kérésekből és üdvözletekből, amelyeket a németek Führerüknek - annak hatalomra jutása előtt és után - írtak.
Korábban
A könyv, amelyet október 16-án mutatnak be a frankfurti könyvvásáron, Henrik Eberle, a hallei egyetem - Hitler-dossziét is jegyző - történészének munkája, "egy nép ír vezérének" alcímet viseli. A levélírók között vannak tanárok és diákok, papok és apácák, munkanélküliek és nagyiparosok, admirálisok és a náci párt egyszerű tagjai.
Volt, aki csak képeslapot, vagy egy kis verset küldött, akadnak a levelek között szerelmi vallomások, vagy különböző kisebb tevékenységek engedélyezésének kérelmei: például egy asszony szerette volna Hitler képét hímezni az általa készített zsebkendőkre, de nem járt sikerrel, mások pedig Hitler márkájú cigarettát akartak forgalmazni. Ez utóbbihoz nemcsak Németországból, hanem Palma de Mallorcáról is érkezett folyamodvány.
Bekerült a könyvbe egy bizonyos Walter Zickler 1925-es hűségnyilatkozata, és Elsa Walter 1930-as levele, amelyben az asszony kifejti: "Németországban a nő köteles a háztartásnak és a dolgozó férfinak szentelni magát, az anyaság pedig szent kötelesség", miközben sajnálkozik az ország "beteg" állapotán. Alfred Barg még a 20-as évek közepén érdeklődött arról, hogy mi a véleménye Hitlernek az alkoholról, a választ azonban alvezére, Rudolf Hess írta meg, mely szerint "a Führer csak rendkívüli ünnepek alkalmával fogyaszt alkoholt és egyáltalán nem dohányzik." A megszólítások többnyire a "Führerem", a "Nagyra becsült Birodalmi Kancellár úr" és a "Szeretett Führer" között váltakoznak, csupán húga, Angela Raubal merte őt "kedves Adolfnak" nevezni.
A kötet szerkesztője szerint a Levelek Hitlernek elsősorban Hitler népszerűsége fokozatos növekedésének dokumentuma. Hatalomra jutása évében, 1933-ban csak az év első három hónapjában 3000 levelet kapott, de még a háború éveiben is évi 10 ezer, különböző tartalmú üzenetet küldtek neki. A háború vége felé egyre több olyan levél érkezett, amelyben az ígért "csodafegyver" iránt érdeklődtek, sőt voltak, akik "újításokat" is javasoltak.
1945-ben született az a levél, amelyben valaki olyan ágyúkról írt, amelyek acélhálókat lőnek fel a levegőbe és ezzel fogják el az ellenséges repülőgépeket. 1938-ban, nem sokkal az Anschluss után 20 ezer születésnapi üdvözletet kapott, 1945. április 20-án, 56. születésnapjára azonban már kevesebb mint 100 gratuláció érkezett a berlini bunkerbe.
A levelek többsége valójában nem jutott el Hitlerig. Kezdetben Hess kezelte a postát, később ezt a feladatot Albert Bormann, Martin Bormann, a vezér jobbkezének fivére vete át. Ő készített a fontosnak ítélt levelekből, képeslapokból "összefoglalót" a Führernek, és piros tintával jelölte meg azokat, amelyeknek semmiképpen sem volt szabad Hitler elé kerülnie. Ha olyan levelezőkre bukkantak, akiket veszélyesnek ítéltek, a Gestapót uszították rájuk. A leveleket azonban - a történészek szerencséjére - a nácikra jellemző alapossággal archiválták.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap