Kulturális turizmus a rabszolgák útján
2007. szeptember 19. 08:00
Az UNESCO és az ENSZ turisztikai szervezete, a UNWTO dolgozta ki a "Kulturális turizmus a rabszolgák útján Afrikában" nevű programot.
Korábban
Gambiában végig lehet járni Kunta Kinte útját, amelyet Alex Haley regénye és a belőle készített film örökített meg. Láthatók azok a piacterek, ahol adták-vették, osztályozták a szerencsétlen embereket. Mauritius szigetén pedig még megvan az a barlang, amelyben azok rejtőztek, akiknek a szigorú felügyelet és a nehéz láncok ellenére sikerült megszökniük - írta a La Repubblica című olasz napilap.
Az idei év, egyébként, kiemelt dátum az emlékezésben, mivel Angliában 200 évvel ezelőtt törölték el a rabszolgaságot és tíz évvel ezelőtt proklamálták december 2-át a rabszolgaság és megszüntetésének emléknapjává. A ghánai kormány ezért indította el a Szent József programot, emlékeztetve a bibliai Jákob fiára, akit testvérei eladtak rabszolgának. A program célja erősíteni a kapcsolatokat a diaszpóra és az anyaország között.
Az utazás a gyökerekhez "balzsam az összetört lelkekre, segít megérteni, hogy honnan származik az erőnk" - mondta az egyik látogató. A helyi hatóságok és az UNESCO is meg vannak győződve arról, hogy ezek a utazások erősíteni fogják az emlékezetet, és nem engedik, hogy feledésbe menjen a történelem. "Segítenek a múlt sebeinek gyógyulásában és a jobb jövő építésében".
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.