Nyugdíjaskorba lépett az amerikai hírszerzés
2007. szeptember 18. 11:00
Korábban
Presztízsveszteség és baklövések
A hírszerző ügynökség tekintélye a hetvenes években alapjaiban ingott meg, mikor kiderült, hogy a Nixon elnök bukását okozó Watergate botrány résztvevői egykori CIA ügynökök voltak. A helyzetet csak tovább rontotta, hogy a törvényi tiltások ellenére az ügynökség Amerikában is tevékenykedett, s háborúellenes aktivistákat figyeltek meg. Az utolsó csepp a pohárban Seymour Hersh New York Times címlapján közölt cikke volt, ami a `Családi ékszerek` címet viselő, az ügynökség illegális tevékenységeiről képet adó titkos jelentéséből merített.
A hetvenes években Európában is folytak akciók, a francia és az olasz kommunisták befolyását sikerült visszaszorítani, bár ennek egyes összeesküvés-elméletek szerint igen komoly ára volt: állítólag több, a radikális baloldali szervezetek számlájára írt akciót valójában a CIA által támogatott csoportok követtek el, abban a reményben, hogy a közvélemény szemében ezzel jelentősen romlani fog a baloldal megítélése.
A 10 évvel ezelőtti évfordulón |
Optimizmusra az sem adhat okot, hogy valószínűáleg sosem ismerhetjük meg teljesen a szervezet történetét: erről tanúskodik az az eset, amikor a CBS 1948-ban eltűnt riporterére vonatkozó iratanyagok nemrég rejtélyes módon eltűntek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) levéltárából. Az eset kapcsán sokan múlthamisítási törekvésekkel vádolják a szervezetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap