Magyar emlékművet kaptak a Gulág áldozatai
2007. szeptember 18. 08:00
A komiföldi Vorkutában emlékművet avattak a Gulág táboraiban elpusztult magyar katonai és polgári áldozatok, és a büntető táborok minden áldozata emlékére.
Korábban
A magyar küldöttség a helyszínen igyekezett kideríteni a magyar áldozatok nevét is: az eddigi ismeretek szerint mintegy 500-600 magyar katona és civil vesztette életét Vorkutában, az Inta és a Recsnoj táborban, s közülük egyelőre mintegy száznak a nevét ismerik. A kutatómunkára azonban nem sok idő maradt, mivel Vorkutába ma is csak egy héten egyszer lehet eljutni repülővel Sziktivkarból, Komiföld fővárosából, s ugyanaz a gép indul másnap vissza.
Vorkuta körül valaha 12 bányából hozták fel a szenet a számos országból és a Szovjetunió egész területéről foglyok, akiket a Gulág - a betűszó az akkori KGB büntető- és munkatáboraival foglalkozó igazgatósága nevének a rövidítése - táboraiban tartottak. A vorkutai táborok foglyai azzal írták be magukat a történelembe, hogy röviddel Sztálin halála után sztrájkba léptek, követelve ítéleteik felülvizsgálatát. A hatalom sokáig tanácstalan volt, s bár egy idő után fegyverrel leverték a lázadást, nem sokkal később kezdetét vette a táborok felszámolása is.
Oroszországban a magyar kegyeleti munka egy 1997-ben megkötött kormányközi egyezmény alapján folyik, s a vorkutai emlékmű felállításáról a magyar-orosz kormányközi vegyes bizottság döntött. Holló altábornagy vendéglátója, a Vojennij Memorial - Katonai Emlékmű - szervezet képviselője az MTI kérdésére elmondta: számos ország katonai és polgári áldozatainak állítottak már emlékművet Oroszország területén, de messze a legtöbb - 373 - a magyar áldozatok emlékét őrzi.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap