A német Walhallába került a matematika fejedelme
2007. szeptember 13. 17:00
Emléket állítottak Németország legismertebb panteonjában, a Walhallában Carl Friedrich Gauss (1777-1855) matematikusnak, csillagásznak és fizikusnak.
Korábban
Heine mellszobrának leleplezésére 2009-ben kerül majd sor. Közben jövőre a nácik által meggyilkolt filozófus, szerzetesnővér Edith Stein (1891-1942) kerül felvételre a panteonba és ezzel eggyel több lesz az ebben a nagy megtiszteltetésben részesült nők száma. A Walhallát évek óta bírálják azért, hogy a férfiak szinte egyeduralkodók a panteonban: eddig ugyanis mindössze öt női mellszobor látható a Walhallában.
Az emlékművet I. Lajos (1845-1886) bajor király alapította a Duna mentén. Az 1842-ben megnyílt görög temlomot idéző épületben a legjelentősebb német személyiségek emlékét tisztelik. Legutóbb 2003-ban az ellenállási harcos Sophie Scholl mellszobrát leplezték le.
Carl Friedrich Gauss központi alakja Daniel Kehlmann "Die Vermessung der Welt" (A világ felmérése) című bestsellerének, amely beszámol róla, hogyan jött létre a modern tudomány Alexander von Humboldt (1769-1859) és Gauss életművéből.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.