230 éve született Bolyai Farkas, a magyar matematika egyik legnagyobb alakja
2005. február 9. 12:16
A matematikus, akadémikus zeneelméletet és filozófiát is kutatott.
Korábban
155 éve született Szonja Vasziljevna Kovalevszkaja orosz matematikusnő.
A modern számelmélet megalapítója sose tanult matematikát
Tudta, hogy az összes 4n + 1 alakú prímszám két négyzetszám összege? Itt az ideje megtanulni, hiszen éppen 340 éve, hogy meghalt az összefüggést felismerő Pierre Fermat francia matematikus, fizikus. Bár bizonyítani nem tudta tételét, több okból is a modern számelmélet megalapítójaként tartjuk számon.
Ez az állás csak sovány megélhetést hozott, ezért Farkas sok mindenbe belefogott: fordított, erdészeti tanulmányt írt, új fűtő- és főzőberendezéseket tervezett. 1832-ben a Magyar Tudós Társaság tagjának választotta, főleg szépirodalmi munkásságát értékelve. Fia, János minden idők legnagyobb magyar matematikusa lett, de nézeteltéréseik igen megkeserítették az apa életét. Főműve a Tentamen, amely tankönyv, s egyben önálló felfedezéseinek összefoglalása. Felismerései elszigeteltsége miatt nem lettek ismertek,s a köztudatban ma mások nevéhez fűződnek. A függvényfogalom meghatározásában sok neves kortársát megelőzte. Heinrich Baltzer révén vált ismertté a Bolyai-algoritmus, amely magasabbfokú egyenletek közelítő megoldására alkalmas.
A pozitív tagú végtelen sorokra állította fel a ma Raabe nevét viselő konvergencia-kritériumot. Euklidész V. posztulátumának bizonyítása során csak a helyettesítő axiómákig jutott el, de az ő érdeme, hogy zseniális fiát e kérdéskör felé irányította. A Tentamen függelékeként jelent meg János Tértana. Jelentősek az aritmetika, a geometria és a halmazelmélet alapjaihoz tartozó megállapításai is, és a végszerű területegyenlőség általa adott definíciója. A francia enciklopédisták hatását tükröző drámákat írt, érdeklődött a zeneelmélet iránt, gyógyítással kísérletezett. Társadalmi kérdésekkel is foglalkozott, az utópikus szocializmus gondolatai alapján írt Úr-bér, kárpótló egyesület című fogalmazványában a jövő falujának életét képzelte el.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.