Kőkori település a La Manche csatorna mélyén

A Wight sziget közelében található helyszín közel 8000 éves lehet, és nem sokkal azelőtt lakhatták, hogy az elolvadó gleccserek feltöltötték a földszorost és a település lakóit az északi, magasabban fekvő területekre száműzték. Az ásatásokat vezető Garry Momber, a Hampshire és Wight Tengeri Régészeti Alapítvány igazgatója szerint az Egyesült Királyság vizein első alkalommal találtak ilyen jellegű nyomokat.

A tengerfenéken 10 évvel ezelőtt fedeztek fel először kőeszközöket a középső kőkorból (mezolitikum), majd a további ásatások során két egykori kemence maradványait találták meg egy vízalatti szikla ormán. A legutóbbi ásatások során aztán a 10 méteres mélységben vágásnyomokat mutató égett fadarabok és faforgácsok rétegei kerültek elő. A búvárok a leleteket a tengerfenék iszapjába ágyazva hozzák a felszínre, majd azok különlegesen megtervezett, légmentesen záródó dobozokba kerülnek, és a mintákat a labor különlegesen kialakított medencéiben vizsgálják meg.

Momber a Live Science című tudományos lapnak elmondta, hogy az egykori település valószínűleg egy eddig feltáratlan, nagyobb lakott terület részét képezheti. Amikor ugyanis közel 10 ezer évvel ezelőtt az utolsó jégkorszak végén a klimatikus viszonyok melegebbre fordultak, az emberek Észak-Európában az olvadó gleccserek által hátrahagyott üres völgyeket népesítették be. A legtöbb ilyen völgy - akár a La Manche csatorna - aztán a hőmérséklet további emelkedésével víz alá került.

Bár a vízalatti régészet jóval több logisztikai problémával jár egy szárazföldi ásatásnál, a leletek ebben az esetben a Wight sziget környékén a szárazföldinél is jobb állapotban maradtak meg. A víz ugyanis lassan öntötte el a szárazföldet, és több rétegnyi iszapot és hordalékot hordott az egykor lakott területekre, ezzel egy olyan oxigénmentes rétegbe zárva el a fa- és kő tárgyakat, amelyek megakadályozták azok elbomlását. Momber szerint "épp ezért a vízalatti romok megőrizték az egykori társadalom minden nyomát".

Most azonban a csatorna fokozódó forgalma szép lassan elsodorja az iszapot a romokról, amelyek így akár előbb-utóbb veszélybe is kerülhetnek. "A helyszín eróziója az emberiség történetének egy fontos szakaszát moshatja el... ott ugyanis sokkal több minden lehet, és sokat tanulhatunk belőle" - mondta Momber.