Részlegesen megnyílt a bagdadi múzeum
2007. augusztus 6. 15:00
Az iraki örökségvédelmi hivatal új igazgatójának beiktatása után egy olasz páncélajtó beszerelésével megnyílt az út a tavaly elbetonozott Bagdadi Múzeumba való belépésre.
Korábban
Az állami örökségvédelem új igazgatója, Dr. Abbász al-Husszeini azonban már júliusban arról nyilatkozott, hogy nagyon aggódik a múzeumot fenyegető talajvíz miatt, amely a Tigrishez közeli épületben komoly károkat okozhat. Az ott tárolt elefántcsont és más faragott táblák ugyanis igen sérülékenyek, és az igazgató szerint ezzel együtt a múzeumban élő patkányok száma is megnőhetett.
A biztonsági- és környezeti kockázatok között ingadozva aztán megszületett a döntés az épület részleges megnyitásáról, ám ez semmiképp sem jelenti azt, hogy a jövőben újra fogadnák a látogatókat is. Az olasz kormányzat örömmel üdvözölte a döntést, és egy óriás páncélajtót adtak ajándékba az intézmények. Az egyik fal megnyitásával az új kaput július végén betették a helyére, ám mögötte két másik, szintén egy éve lezárt ajtó található, amelyeket még nem nyitottak ki, így a múzeumban uralkodó állapotokról nem tudnak semmit.
Abbász elmondása szerint az óvatosság még most is indokolt: az elmúlt két hónapban a koalíciós csapatok többször is megpróbáltak betörni az épületbe. Az amerikai csapatok két kísérletet tettek a betörésre, míg a harmadik esetben egy vállalat zsoldosai mutattak fel érvénytelen engedélyt az őröknek.
Eközben a leendő múzeumról és az iraki régészeti szolgálat felállításáról a British Múzeum folytat tárgyalásokat az iraki kormányzat kulturális részlegével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.