Folytatódik az aquincumi látványásatás
2007. augusztus 2. 16:00
2007. augusztusának első hetétől az Aquincumi Múzeum romterületén folytatódik a korábbi években nagy sikert aratott látványásatás.
Korábban
A római kori polgárváros egyik iparos- és kereskedőnegyedében, a forgalmas városközpont szomszédságában állt az a műhellyel és lakótraktussal is rendelkező épület, melyből a korábbi, 2004. és 2006. évi kutatások az ipari jellegű helyiségeket tárták fel. Az már ismert, hogy az épületet az i.sz. 1. század végén - 2. század elején emelhették és legalább öt alkalommal építették át. Jelenlegi formáját az i.sz. 3. század elején nyerte el. Az előző évek kiemelkedő lelete volt egy díszes, csontból faragott szövőtábla, amely textilszalagok elkészítésére szolgált.
Az idei, harmadik ásatási szezonban az épület további helyiségeit szeretnék feltárni és megismerni a kutatók. A ház itáliai mintára épült, nyitott fogadóudvarának (atrium) és az egykor falfestményekkel díszített, és padlófűtéssel komfortosított lakószobák kutatása kerül sorra. A régészek munkájába idén a szegedi József Attila Tudományegyetem régészhallgatói, valamint a lengyel Poznani Egyetem régészhallgatója is bekapcsolódik.
A feltárás eredményeit archeometriai vizsgálatok, azaz a régészet társtudományai szakértőinek munkája is bővíti. A talajt vizsgáló geológusok fényt deríthetnek a korszak éghajlati sajátosságaira, az egykor többször pusztító dunai árvizek jellegére, sőt arra is, honnan szállítottak a rómaiak a követ a ház építéséhez. Az egykori növényzetről és állatvilágról botanikusok és archeozoológusok segítenek képet alkotni. A napvilágra került épületfalakat lézerszkenneres felméréssel dokumentálják a kutatók.
Az ásatás a múzeum nyitvatartási idejében, hétköznapokon 9 és 16 óra között látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap