Kronologikus törioktatást javasolnak az angol iskoláknak
2007. augusztus 2. 13:00
Korábban
A szakértők véleménye
Anthony Beevor történész szerint `a 10 éves gyerekek számára az a legfontosabb, hogy fogalmat alkossanak az idő múlásáról, mert az embereknek sejtelmük sincs arról, mi történt a normann hódítás és a második világháború között. A korábbi években jól működtek a falitérképek, ahol a királyok és királynők portréján jól látható volt a divat változása, és az időrend is érthető volt.
A tanárok korábban arról panaszkodtak, hogy a monarchia tanítása elitista, de az egész arról szól, hogy a hatalom az udvarban összpontosul, miközben úgy tesznek, mintha ez nem így lenne. De ehelyett arról beszélni, hogy milyen volt az élete egy normann parasztnak, csupán időpocsékolás. Kontextus nélkül mit tanítunk? A legfontosabb évszámok, mint 1066, segítséget adnak, de lennie kell összefüggő szövegnek is, hiszen a történelem történetekről szól.
A probléma az, hogy a tanárok televíziós programokat használnak az első világháború oktatásához. Ennek az a veszélye, hogy a tévékép mindent elnyom. A tanárok azzal indokolták a tévé használatát, hogy attól félnek, nem tudják lekötni a gyerekek figyelmét. Ez az indok állt az első helyen az évszámok tanításának visszautasításánál is. Szeretnék látni egy általános iskolai alaptantervet, kifogásokkal, ugyanis meg szeretném mutatni, hogy Anglia története inváziók és befogadások sorozata. Ez megértetné ugyanis, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a néhány évvel ezelőtt érkezett családok, valamint az évszázadok óta itt élő dánok és szászok.`
Norman Davis, történész elmondása szerint `általános iskolai tanári múlttal rendelkező egyetemi oktatóként az a véleményem, hogy a gyerekeknek meg kell tanítani az idő és a tér fogalmát, a történelem és a földrajz keverékét. Minden történelmi esemény egy adott helyen történt, és ha nem ismerik a folyókat és a helyeket, akkor nem is tudnak fogalmat alkotni az eseményről. Meg kell érteniük a nagyobb szakaszokat, az évmilliókat, és a kisebb időszakokat is, mint az élet, és az események sorrendje.
A.J.P. Taylor mondta egyszer: A történelem egyszerű tantárgy, az egyik dolog jön a másik után. De nekünk meg kell tanítaniunk a dolgok következményeit is. Az első, hét éveseknek tartott történelemórámra 100 pennyt vittem. Mindegyik egy évnek felelt meg. A diákok megtanulhatták, mit jelent egy évszázad, és mennyi ebből az ő életük, mennyi az édesanyjuké vagy a nagymamájuké. Megértették az évek, évtizedek és évszázadok jelentését. A másik elv, amit sikeresen alkalmaztam, az volt, hogy visszafelé haladtunk a saját tapasztalataiktól a múlt felé. A szüleik, a nagyszüleik élményeitől jutottunk el a Stonhenge-ig.`
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.