Múltidéző belgrádi utcanevek
2007. június 27. 08:00
Különös utcanév táblával találkozhat az, aki Belgrád belvárosában sétál - a Szvetogorszka utca kezdetén jókora tábla látható az egyik ház falán, s rajta a forgalmas útvonal mind a hét eddigi neve.
Korábban
Kisebb gondolatbeli történelmi utazással is felér a Resavska utca neveinek sorba vétele. A belvárosi útvonal eredetileg Szerb utca volt, s a múlt század elején kapta meg a szerb ortodox egyház egyik szent helyének számító közép-szerbiai erődkolostor nevét. Az első világháború után Zrínyi és Frangepán utca lett, majd Vlagyimir Zsdanov szovjet tábornokról, a Belgrád felszabadításában részt vevő 4. gépesített gárdahadtest parancsnokáról nevezték el. Ezt követően már csak Május 1. utca és újból Zsdanov utca volt, hogy 1998-tól ismét a Resava-kolostorra emlékeztessen.
Az utca-átkeresztelések utolsó nagy hulláma Slobodan Milosevic 2000. október 5-i bukását követően indult el, amikor a korábbi évtizedek ellenzékinek tartott személyiségei kaptak egymás után utcákat. A folyamat máig tart: néhány nappal ezelőtt Zoran Djindjicről, a szerb demokratikus átalakulás motorjának tartott, 2003-ban meggyilkolt miniszterelnökről nevezték el Új-Belgrád egyik sugárútját, amely addig a titói partizánmozgalom politikai irányító testülete, a Jugoszláv Nemzeti Felszabadítás Antifasiszta Tanácsa (AVNOJ) nevét viselte.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap