Nem adják vissza a háborús zsákmányt az ukránok
2008. november 10. 13:12
Egy ukrajnai múzeum a hétvégén megtagadta, hogy a második világháborúban a szovjet hadsereg által elhurcolt, és máig birtokában lévő festményeket visszaszolgáltassa Németországnak.
A Szimferopol Művészeti Múzeum a német külügyminisztériumnak küldött nyilatkozatában leszögezte, hogy nem tervezi annak a 87 képnek a visszaszolgáltatását, amelyek eredetileg az aacheni Ludwig Művészeti Múzeum gyűjteményéhez tartoztak.
A képeket 2007-ben egy bajor házaspár fedezte fel, akik turistaként a Krímbe látogatva látták meg azokat a múzeumban. Egy rövid internetes kutatás után a festményeket az aacheni múzeum oldalán az ismeretlen hollétű képek között is megtalálták, így az általuk készített fotókat e-mailben továbbították az intézménynek.
A főként nyugat-európai művészek munkáiból álló kollekciót 1942-ben szállították Aachenből Messinbe, hogy biztonságos helyre kerüljenek. A képeknek később nyoma veszett: a legtöbben azt hitték, hogy a szövetséges bombázásokban semmisültek meg. Meissen azonban a világháború után a szovjet zónához került, így most már azt valószínűsítik, hogy a festmények túlélték a háborút, és a szovjet hadsereg vihette magával azokat.
Ukrajna egész mostanáig úgy állította ki a képeket, mintha azokat teljes joggal az ő tulajdonukban lennének. Az ügy kipattanásakor a műalkotások lekerültek a múzeum falairól, ám az intézmény szóvivője szerint semmilyen körülmények között nem akarják visszaadni a képeket a németeknek. Szerintük ugyanis az ország lakossága óriási szenvedéseket élt át a náci megszállás alatt, és a Vörös Hadsereg által elvitt vagyon csupán ezt kárpótolta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.