Vita a Kennedy-merénylet okairól
2007. június 13. 15:00
Korábban
Mindenkivel összekapott
Kennedy a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) azzal hergelte fel, hogy nem támogatta kellőképpen a Disznó-öbölbeli inváziót, és nem zárta ki a Kubával való megbékélés lehetőségét. Ezzel egyben magára haragította a Castro-ellenes kubai emigránsok kemény magját. Ő és fivére szembeszállt a maffiával is, az igazságügyi minisztérium le akarta törni az alvilág hatalmát. Kennedy ellenségeivé tette a megátalkodott déli konzervatívokat, mivel felkarolta a polgárjogi mozgalmat, és kivívta a hadsereg megvetését, amiért túl óvatosan reagált a kubai rakétaválságra. A vietnami háború lezárásának tervével pedig keresztülhúzta az elhárítás, a katonai vezetés és több érdekcsoport külpolitikai számításait.
Talbott az összeesküvés részletei helyett tehát arra helyezi a hangsúlyt, hogy a Kennedy-fivérek miképpen próbálták megváltoztatni a világot, és ez kiknek az érdekeibe ütközött. Az újságíró az eddig ismert tényekhez sok újat nem tudott hozzátenni, viszont megszólaltatta az összes olyan, ma is élő fontos személyt, aki közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban állt a Kennedy-évekkel; a kötetben interjúk hosszú sora olvasható Kennedy volt barátaival és kollégáival, azok hozzátartozóival, gyerekeivel és ismerőseivel.
A Mark Lane, Jim Garrison, Oliver Stone és Anthony Summers nevéhez köthető legismertebb összeesküvés-magyarázatokat felvázolva Talbott nevetségesnek tartja, hogy bár egyre csökkenő számban, de még mindig vannak olyanok, akik rendületlenül hisznek a Warren-jelentésben, a magányos gyilkos elméletében. Meggyőződése szerint ez a magyarázat erkölcstelen és politika által vezérelt kísérlet arra, hogy a Kennedy-gyilkosság nagy történelmi rejtélyét ízléstelen és jelentéktelen bűnüggyé silányítsák.
"Még ma, ilyen hosszú idő után sem késő felújítani a J.F.K.-vizsgálatot (...) a nyomok még nem vesztek el teljesen a múlt ködében" - írta Talbott, akinek meggyőződése, hogy sötét összeesküvés történt, a konkrét magyarázattal azonban adós marad, a rejtélyt nem tudja megoldani. Célja nem is ez, hanem inkább az, hogy elegendő kérdést vessen fel, és kétséget ébresszen a hivatalos magyarázattal kapcsolatban, és az igazság kiderítésének követelésére ösztönözzön másokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap