Tiszavirág életű volt a 300 éves trónfosztás
2007. június 12. 08:00
Háromszáz éve, 1707. június 13-án mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását a Rákóczi szabadságharc idején az Ónod közelébe összehívott országgyűlés résztvevői.
Korábban
A szabadságharc vezetői ekkorra már több jelentős lépést tettek az önálló Magyarország létrejötte felé. Ebben segítségükre volt az 1701-ben kirobbant spanyol örökösödési háború is, mert a francia Bourbon-ház spanyolországi ambícióit a többi nagyhatalom, így a Habsburgok sem nézhették tétlenül. A hosszan elhúzódó háború révén a kuruc csapatok jelentős katonai sikereket értek el, a katonai sikerekre támaszkodva pedig a politikai törekvések sem maradtak többé háttérben.
Az 1705 szeptemberi szécsényi országgyűlésen megkezdték a független magyar államszervezet kiépítését, az államforma rendi konföderáció lett. Rákóczi, mint vezérlő fejedelem szabadon intézhette a katonai, külpolitikai és a pénzügyeket, tanácsadó szervként 24 tagú szenátust választottak mellé Bercsényi Miklós vezetésével. A szenátus intézte a belpolitikai ügyeket és a hadsereg főparancsnoka is Bercsényi lett. A sikereken felbuzdulva a szabadságharc vezetői megfogalmazták a Habsburgokkal való kiegyezés feltételeit: szabad királyválasztást, az 1687-es törvények eltörlését, valamint Erdély függetlenségét követelték Bécstől.
Az ónodi országgyűlés másik fő gondja a financiális problémák megoldása volt: kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek fizetésére a nemeseket is kötelezték. A rézpénz értékét 60 százalékkal leszállították, az ezzel kapcsolatos vita azonban nyílt ellentét robbantott ki, amely a Turóc megyei követek lekaszabolásához vezetett.
Rákóczi az 1707-es kedvező időszakot kihasználva szeptemberben, Varsóban szerződést kötött I. (Nagy) Péter orosz cárral, a megállapodás gyakorlati hatásai azonban már nem érvényesülhettek. A kuruc csapatok azonban 1708-tól jelentős vereségeket szenvedtek, így Rákóczi politikai tervei (többek között egy sziléziai-morva-magyar konföderációról) is a semmibe vesztek.
A szabadságharc utolsó szakaszában már nem lehetett tovább fenntartani a nemzeti egységet, lecsökkent a termelés, a rézlibertás elévesztette értékét, s a francia támogatás megszűnt. Végül az 1711 áprilisi szatmári országgyűlésen a rendek elfogadták a Habsburgok által felkínált békefeltételeket, s 1711. április 30-án a kuruc seregek a majtényi síkon letették a fegyvert.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.