Válságban a magyar levéltárak
2007. június 1. 10:00
A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvény módosításának célja a szabályozás egyszerűbbé, átláthatóbbá, követhetőbbé tétele, a hiányosságok pótlása valamint az ellentmondások feloldása - közölte Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a javaslat expozéjában a Parlamentben.
Korábban
Pető Iván (SZDSZ) a módosító javaslatról azt mondta, a liberálisok egyetértenek a szakmai célokkal, de abszurdnak tartják, hogy ez a terület az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz kerül. A képviselő szerint ezt a feladatot megfelelőbben látná el a Miniszterelnöki Hivatal. Megjegyezte: problémát okozott, hogy a statisztikai hivatal levéltára előzetes egyeztetés nélkül kerül át az Országos Levéltárhoz, bár a két szervezet időközben tisztázta a technikai részleteket.
Gyimesi Endre (Fidesz) leszögezte: a legnagyobb ellenzéki párt nem tudja támogatni a törvénymódosítást, mert a javaslat nem gondolja újra az alapkérdéseket. A levéltárak helyzete - mint mondta - az egész országban válságos, az intézményeknek bizonytalan a jövőjük. Helytelennek nevezte, hogy a területet az önkormányzati minisztérium felügyeli. A fideszes képviselő szerint ennek a Miniszterelnöki Hivatalhoz vagy az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz kellene kerülnie. Elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy már most látszik: elfogadása után hamarosan újra módosítani kell a törvényt.
Az ellenzéki képviselő felszólalását követően az ülést vezető Világosi Gábor lezárta az általános vitát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.