Levéltárba kerül Széchenyi halotti jegyzőkönyve
2007. május 21. 15:00
Gróf Széchenyi István 1860-ban kelt halotti jegyzőkönyvét hamarosan a Magyar Országos Levéltárnak adja a műkincset megvásárló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH).
Korábban
Az elnök a műkincs kalandos történetét ismertetve elmondta, hogy a német nyelven írt négyoldalas jegyzőkönyvet 1860-tól a soproni levéltárban őrizték, onnan azonban eltűnt, és csaknem 130 évig nem került elő. A jegyzőkönyvet egy magánszemély 1998-ban vitte el egy antikváriumba, a kereskedő restauráltatta a tintával írt papírokat, majd aukcióra bocsátotta a műkincset.
A KÖH műkincsállományért felelős műtárgyfelügyeleti irodája ekkor élt a közgyűjteményi elhelyezést biztosító állami elővásárlási jogával, és elindította a dokumentum védettségét jelentő procedúrát. Végül a KÖH néhány éve mintegy kétmillió forintért vette meg a halotti jegyzőkönyvet - mondta Varga Kálmán. Hozzátette, hogy Széchenyi István 1860. április 8-án kelt, az elhalálozás körülményeit tartalmazó halotti jegyzőkönyve eredetileg két példányban készült, a másik dokumentumról semmit nem lehet tudni.
Széchenyi István, a reformkor kiemelkedő egyénisége 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Részt vett a Napóleon elleni győri csatában, 1813-ban pedig a "népek csatájában" Lipcsénél. Ezt követően bejárta Nyugat-Európát, Törökországot és Görögországot, Magyarországon 1822-ben meghonosította a lóversenyeket, 1825-ben egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására ajánlotta fel.
1830-as könyve, a Hitel a kibontakozó magyar reformmozgalom programja lett. Irányította az Al-Duna szabályozását, megépíttette a Lánchidat, az 1848-as forradalom idején a Batthyány-kormány közlekedési és közmunkaügyi minisztere volt. Később az udvarral egyre fokozódó ellentétei miatt a rendőrség többször zaklatta. Széchenyi István az 1860. április 8-ára virradó éjszakán "karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.